2022.02.21. 16:17
A parasport fontosságára hívják fel a figyelmet
Több megyei oktatási intézményben lesznek érzékenyítő programok a Magyar Parasport Napja alkalmából.
Fotó: Dodó Ferenc
Fotó: [email protected] 06703815378
A Magyar Parasport Napját minden évben február 22-én ünnepeljük. A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) a parasport napja alkalmából az idén is megszervezi a Lélekmozgató programot, mellyel együttműködésre, közös érzékenyítésre és szemléletformálásra hívja az ország összes oktatási intézményét és önkormányzatát. Újdonságként most a felsőoktatási intézmények hallgatóit is megszólítják és aktivitásra biztatják a szervezők, így a Nyíregyházi Egyetemen is változatos programokkal készülnek kedden – hangzott el a megyeházán megrendezett hétfő délutáni sajtótájékoztatón.
Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke köszöntőjében kiemelte, örül annak, hogy a nemes kezdeményezéshez 2018 óta csatlakoznak a megye és a város oktatási intézményei.
– Ebben a példaértékű összefogásban mi egyfajta kovászként működik közre, hiszen az egész mozgatórugója a FODISZ és a Magyar Paralimpiai Bizottság – fogalmazott Baracsi Endre.
Dr. Ulrich Attila, a megyeszékhely alpolgármestere hozzátette, Nyíregyháza számára egyaránt fontos az épek és a fogyatékkal élők sportja.
– Lényeges, hogy a Lélekmozgató programon keresztül a gyerekek lássák, érezzék, hogy mennyivel másabb helyzetben vannak a fogyatékkal élők, de emiatt nem sajnálni kell őket, hanem segíteni nekik, egyenlő feltételeket teremteni a számukra – mondta dr. Ulrich Attila. Az alpolgármester elmondta, a város sporttámogatásából a parasportolók, a parasportolókat versenyeztető egyesületek is részesülnek.
– Az Atlétikai Centrumban az ülőröplabdázók és a kerekesszékes vívók is tudnak gyakorolni, de a Continental Arénát és az új uszodát is használhatják sportolásra a fogyatékkal élők – tette hozzá dr. Ulrich Attila.
Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára online hozzászólásában rámutatott, nagy siker és előrelépés, hogy a Magyar Parasport Napjának országos programjaihoz az idén már a főiskolák, egyetemek is csatlakoztak.
– A rendezvénysorozat nagykövet párosa ebben az évben Ekler Luca paralimpiai bajnok távolugró és dr. Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó – húzta alá a főtitkár, aki rámutatott, Nyíregyháza büszke lehet korábbi kerekesszékes vívójára, Veres Amarillára is – tette hozzá Urr Anita.
A hétfői sajtórendezvényre meghívást kapott Peres János parasportoló is, aki jelenleg a Nyíregyházi Sportcentrum ülőröplabda-csapatának igazolt játékosa.
– A Magyar Parasport Napja és a Lélekmozgató program egy remek kezdeményezés, mert a különböző programokon keresztül fel lehet hívni az emberek figyelmét a parasportra. Nem árt tudatosítani az emberekben, hogy sérült emberként is rengeteg lehetőség nyílik a sportolásra, amit nem csak hobbi-, hanem országos, de akár nemzetközi szinten is lehet űzni. Jó látni és megélni, hogy Nyíregyháza támogatja a parasportolókat. A sport összekovácsolja az embereket, legyen szó egészségesről vagy fogyatékkal élőről – osztotta meg gondolatait Peres János.
Szendrei Istvánné, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fogyatékosok Sportolók Szövetség elnöke a Lélekmozgató program megyei vonatkozásairól beszélt. Elmondta, az idén is számos segédlettel, videóval készülnek a megye számos iskolájában, oktatási intézményében.
– A Magyar Paralimpiai Bizottság mottója, miszerint „Fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, vesztesnek lenni!”, most is aktuális, sőt ebben a mindenki számára kihívásokkal teli helyzetben még jobban az együttérzésre, szolidaritásra, elfogadásra ösztönöz minket. A parasportolók kitartása, helytállása pedig még inkább követendő példát jelenthet a fiatalság számára, akiknek élete, a FODISZ szlogenjét idézve, valóban „Több, mint sport!” – emelte ki.
Szendrei Istvánnétől megtudtuk, az iskolákban a ,,Lélekmozgató” film megtekintése után, a testnevelés órákon parasportági bemutatókat tartanak, lehetőség nyílik kipróbálni a csörgőlabdát, a bocsát vagy az ülőröplabdát.
– Minden intézményben lesznek játékos feladatok, melyeken keresztül a gyermekek megtapasztalhatják, milyen érzés kerekesszékkel közlekedni vagy látássérültként bekötött szemmel labdázni, futni - zárta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fogyatékosok Sportolók Szövetség elnöke.
A programra február 15-ig regisztrált intézmények Megyei intézmények: Mátészalkai Móra Ferenc Általános iskola; Gyulaházi Dr. Kozma Pál Általános Iskola; Leveleki Palásti László Általános Iskola és Óvoda; Magyi Palásti László Általános Iskola; Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagintézménye; Nyírbátori Éltes Mátyás Általános Iskola Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI Nyíregyháza intézményei: Nyíregyházi Egyetem; Nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola Szakiskola és Kollégium; Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium; Nyíregyházi Göllesz Viktor Szakiskola Általános Iskola; Nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola; Nyíregyházi Ridens Gimnázium Szakgimnázium Szakiskola és Kollégium; Nyíregyházi Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Általános Iskola, Nyíregyházi Egyetem