Kisvárda Master Good

2022.07.18. 16:48

A támadó tudja, mi lehet a kazahok elleni siker kulcsa

A montenegrói játékos nagy önbizalommal várja a klub történetének első nemzetközi kupameccsét.

Driton Camaj (jobbra) izgatottan várja a nemzetközi kuparajtot

Fotós: Kovács Péter/Nemzeti Sport

A Kisvárda Master Goodnál jó ideje véget ért a rövid nyári szünet, a héten pedig befejeződik a felkészülési időszak is, hiszen az NB I. ezüstérmese csütörtökön Európa-konferencialiga-mérkőzést játszik a kazah Kajrat Almatival.

A szabolcsiak szimpatizánsai máig nagy örömmel gondolhatnak vissza a két hónapja tartott éremátadóra, s bízunk benne, hogy a klub történetének első nemzetközi kupameccsére is boldogan emlékezhetnek majd évek múltán.

– Valóban fantasztikus eredmény, hogy megszereztük a második helyet, az a célunk, hogy a következő idényben is európai kupaindulást érő pozícióban végezzünk – reagált a felvezetésre a harmadik kisvárdai szezonját kezdő Driton Camaj. – Erről még persze korai beszélni, most elsősorban a klub történetének eddigi legfontosabb mérkőzésére készülünk. Nem győzzük kivárni, hogy végre megmutassuk magunkat a nemzetközi kupameccseken.

A kazahsztáni találkozóra már új vezetőedző, Török László készítette fel a csapatot, melybe a fontos távozókat pótolni igyekvő öt labdarúgót kellett beépítenie a mesternek.

– Igyekeztünk elsajátítani az új vezetőedzőnk elképzeléseit. Remek játékosok érkeztek a csapathoz, akikkel kiegészülve ismét erős csapatunk lesz. Az biztos, hogy nem lesz könnyű ellenünk játszani – vélekedett a montenegrói labdarúgó.

A várdaiak sikeres ausztriai edzőtáboron vannak túl, mely során legyőzték az Universitatea Craoivát és az Admira Wackert, valamint ikszeltek a Hajduk Splittel és az AEK Larnacával. A hazai összecsapásokkal együtt összesen hat felkészülési meccset játszott a szabolcsi gárda, Camaj négyszer kezdő volt és kétszer betalált.

– Rangos ellenfelekkel találkoztunk az edzőtáborban, mert a lehető legjobban akartunk felkészülni az európai kupameccsekre. Pozitívum, hogy nem kaptunk ki ezektől a csapatoktól. Ami a saját teljesítményemet illeti: rendben volt, de mindig lehet jobb. A válogatott óta nagy önbizalommal játszom, a szakmai stáb szabad kezet adott, ami sokat jelent nekem. Igyekszem segíteni a csapatomat, ha ez megvalósul, akkor elégedett lehetek a teljesítményemmel – tette hozzá a támadó.

És persze akkor is elégedett lehet, ha csapata győzelemmel hagyja el a pályát a csütörtök 16 órakor kezdődő Kajrat elleni meccsen...

– A Kajrat agresszív, célratörő futballt játszik. Három-négy játékosa kiemelkedik, de rengeteg felvételt elemeztünk, felkészültünk az ellenfelünk taktikájából. Ugyanakkor mondhatom, hogy nem kell túl sokat foglalkoznunk a riválisunkkal, hanem a saját játékunkra kell fókuszálnunk, mert elég erősek vagyunk. A középpálya kulcsfontosságú terület lehet, ha ott megállítjuk őket, akkor jó esélyünk van a győzelemre – zárta szavait Driton Camaj. 

Labdarúgás: Európa-konferencialiga, 2. selejtezőkör, 1. mérkőzés

Csütörtök, 16.00: Kajrat Almati (kazah)–Kisvárda Master Good
Tv: M4 Sport

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában