Kézilabda NB II.

2023.08.09. 14:02

Előrébb végeznének a tavalyinál

Az Újfehértó-KSZSE női csapatánál több szerepet kapnak majd a fiatalok.

Szon.hu

Fotó: Sipeki Péter

Ugyan a 10. helyen végeztek, a Magyar Kézilabda Szövetség mégis elfogadta az Újfehértó KSZSE női gárdájának a nevezését a megújult lebonyolítású NB II.-re. A csapat már gőzerővel készül a bajnoki szezonra.
– Július utolsó két hetében már egyénileg készültek a lányok, augusztus elsejétől kezdve heti négy edzéssel elkezdtük a közös munkát, amely mellett a lányok házi feladatot is kapnak – mondta érdeklődésünkre az együttes edzője, Kelemen Gréta. – Az edzések mellett természetesen edzőmérkőzéseket is játszunk megyei, illetve az osztálytárs NB II.-es csapatokkal, a tervek szerint négyet, vagy ötöt, ezek időpontjai még egyeztetésre várnak – tette még hozzá.
Ami a játékosmozgást illeti, távozott tőlük Száva Anita és Szabados Ibolya. Érkezett Bernáth Lia a Kistexből, Katona Beáta a Vitka SE gárdájától, Szabó Flóra pedig a DVSC utánpótlásából, Torkos Hanna pedig újra kezdte a játékot.
A szakvezető elmondása szerint az előttük álló szezonban több szerephez jutnak majd a csapat saját nevelésű utánpótlás játékosai. Kelemen Gréta még azt is elmondta, hogy nehéznek tartja a csoportot, de bízik benne, hogy az alapszakasz első öt helyének valamelyikét meg tudják szerezni.

Az Újfehértó KSZSE szeptember második hétvégéjén hazai pályán a Mátészalka ellen kezdi meg bajnoki szereplését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában