Atlétika

2023.09.07. 11:42

Megőriznék tagságukat az elitben

A minél több pont megszerzése érdekében jó páran nemcsak fő számukban indulnak.

Szikszai Róbert fő száma mellett súlylökésben is elindul

Fotó: Dodó Ferenc

 Az atlétikai világbajnokságot követően csak szusszanásnyi pihenő jutott a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzőinek, majd a közelmúltban Kecskeméten a Szuperliga-döntőn indultak, amelyről nyolc éremmel tértek haza. Szikszai Róbertékre újabb megméretés, a nyár utolsó nagy versenye vár, hétvégén Budapesten rendezik az I. osztályú csapatbajnokságot. A Lantos Mihály Sportközpontban tizenhét egyesület, köztük a Nyíregyházi Sportcentrum küzd meg a helyezésekért, no meg a pénzdíjakért, az első hat, a második, öt és fél, míg a harmadik helyezett öt millió forint támogatásban részesül. A nők és a férfiak is egyaránt húsz-húsz számban mérik össze tudásukat.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Nyíregyházi Sportcentrum tavaly Debrecenben, a Gyulai István Atlétikai Stadionban nagy csatában a tizenhatodik helyen zárva vívta ki a jogot az első osztályú indulásra. Akkor négy számban végeztek az élen és egy harmadik helyet is sikerült elcsípni. Bakosi Péter a magasugrást nyerte, Helebrandt Máté az 5000 méteres gyaloglást, a diszkoszvetésben pedig Szikszai Róbert és Kerekes Dóra bizonyult a legjobbnak, utóbbi legyőzte Márton Anitát. Nyisztor Petra pedig hármasugrásban mindössze 14 centivel lemaradva a győztestől végzett a harmadik helyen.
– Tizenkilenc versenyzővel, harmincnyolc versenyszámban leszünk érdekeltek az idei versenyen – kezdte érdeklődésünkre Vas László, a Nyíregyházi Sportcentrum atlétika szakágvezetője. – Legfontosabb célunk, hogy megtartsuk tagságunkat az első osztályban, ehhez pedig élversenyzőinknek hozniuk kell a formájukat. Diszkoszvetésben mind Kerekes Dórától, mind Szikszai Róberttől első helyet várunk, Helebrand Máté is az élen végezhet és talán Bakosi Péter, valamint, Tóth Balázs is. A spinter, Boros Bence pillanatnyi formájától függően felállhat a dobogó első két fokának valamelyikére, K. Szabó Gabriella 1500 méteren nyerhet, de 800 méteren is dobogó állhat – latolgatta az esélyeket a sportvezető, de azt is hozzátette, hogy minden helyezés számít, mert értékes pontot adnak érte, amely sokat számít a végelszámolásnál.
Csapatversenyről lévén szó többen nem csak a fő számukban indulnak a minél több pont megszerzése érdekében. Így például Szikszai Róbert súlylökésben, míg Tóth Balázs diszkoszvetésben és kalapácsvetésben is versenyez. A hármasugró Nyisztor Petra és Dr. Abuwi Türk Bettina pedig gerelyhajításban, valamint K. Szabó Gabriella a futó számai mellett magasugrásban is megméreti magát.

A Nyíregyházi Sportcentrum csapata
Kerekes Dóra: diszkoszvetés, kalapácsvetés, súlylökés
Nyisztor Petra: távolugrás, hármasugrás, gerelyhajítás
Dr. Abuwi Türk Bettina: távolugrás, hármasugrás, gerelyhajítás
Bogár Dóra: 100 m, 200 m
Körmendi Kata Anna: 100 m, 200 m
Kertész Márta: 200 m, 400 m
Hanász Erika: súlylökés, diszkoszvetés
Balogh Leticia Doroti: súlylökés, diszkoszvetés
Kerezsi Eszter: gerelyhajítás
K. Szabó Gabriella: 800 m, 1500 m, magasugrás
Bakosi Péter: magasugrás
Tóth Balázs: súlylökés, kalapácsvetés, diszkoszvetés
Bucsánszki Zsombor: kalapácsvetés
Szikszai Róbert: diszkoszvetés, súlylökés
Káplár János: diszkoszvetés
Boros Bence: 100 m, 200 m
Jenei Ádám: távolugrás, hármasugrás
Csikos Patrik Ernő: súlylökés
Helebrandt Máté: 5000 m gyaloglás
Edzők: Bakosi Béla, Kerekes László, Vas László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában