Nyíregyháza Spartacus

2023.09.03. 18:36

Újabb rangadót nyert a szárnyaló Szpari!

A Nyíregyháza Spartacus magabiztosan legyőzte a Budafokot is, így hét forduló után veretlen és már a második helyen áll a labdarúgó NB II.-ben.

A piros-kékek továbbra is remek formában futballoznak

Fotó: Trifonov Éva

Az elmúlt idény bajnoki helyezéseiből kiindulva augusztus elején talán kevesen gondolták, hogy a hetedik forduló rangadója a Nyíregyháza–Budafok összecsapás lesz. A megnevezés egyáltalán nem túlzó, hiszen a veretlen Spartacus a második pozíciót elfoglaló csapatot fogadta Balmazújvárosban.

Talán a meggyőző eredménysorok mondatták azt mindkét gárdával, hogy nem érdemes fejjel a falnak rohanni. A hazaiak valamivel többet birtokolták a labdát az első húsz percben, de nem helyezték igazán nagy nyomás alá a vendégek kapuját, míg a budafokiak elsősorban a jobb oldalon kezdeményeztek, ám beadásaik nem találtak embert. A Szpari szervezője, Nagy Dominik azért egyszer-kétszer megvillant, hol lövéssel, máskor jó passzal teremtett veszélyt. Gundel-Takács Bencének egyre több feladata akadt és a kapus állta is a sarat, ám a nyíregyháziak tetszetős akciója végén Myke Bourad Ramos lövésénél ő is tehetetlen volt (1–0). Tímár Krisztián nem akármilyen csatárokkal számolhat, hiszen a mindig veszélyes, ám Soroksáron megsérült Novák Csanádot helyettesítő brazil származású játékos egymást követő második meccsén talált be.

A játékrész végén már megállapíthattuk, hogy a folyamatos esőzés megnehezíti a csapatok feladatát, ám a második félidőben úgy tűnt, ehhez is a nyíregyháziak alkalmazkodnak jobban. Az első negyed órát a hazaiak irányították, összeszedettebbnek és gyorsabbnak látszottak. Onnantól kezdett el éledezni a vendégek játéka, hogy elállt az eső. Bőven volt még idő, az utolsó fél órában már többet is kezdeményezett Erős Gábor csapata, ám nagy helyzetig nem jutott. A Spartacus cserékkel rendezte a sorait, mi több, az egyik új ember, Géresi Krisztián egy szép góllal el is döntötte a mérkőzést (2–0). A hajrában már csak a különbség volt a kérdés, a győztes kiléte eldőlt.

A Budafok egymás után másodszor szenvedett vereséget, míg a Szpari újabb rangadót nyert, zsinórban harmadszor győzött és hét forduló után továbbra is veretlen. A nyíregyháziak úgy érkeztek el az első válogatottszünetig, hogy második helyen állnak, az ETO FC Győr csupán eggyel jobb gólkülönbséggel foglalja el az első pozíciót.

Labdarúgás: NB II., 7. forduló

Nyíregyháza Spartacus–Budafok 2–0 (1–0)
Balmazújváros, v.: Katona (ifj. Varga G., Dobos). 
Nyíregyháza: Fejér – Baki, Alaxai, Gengeliczki – Farkas B., Toma, Kesztyűs (Sigér Á., 88.), Nagy B. – Gresó (Herjeczki, 58.), Nagy D. (Cseh, 88.) – M. Ramos (Géresi, 76.). Vezetőedző: Tímár Krisztián.
Budafok: Gundel-Takács – Csonka, Lorentz, Fótyik, Kalmár O. (Kocsis B., 78.) – Oláh B., Pintér Á., Nagy G. (Merényi, 58.) – Szerető (Vasvári, 78.), Horváth O. (Németh M., 58.) – Kovács D. (Elek B., 58.) Vezetőedző: Erős Gábor.
Gól: M. Ramos (31.), Géresi (85.).
Gólleírás
31. perc: Nagy D. a tizenhatoson belül Farkashoz passzolt, aki egy igazítás után középre játszott Ramoshoz, a támadó 7 méterről, ballal a kapu bal oldalába belsőzött. 1–0
85. perc: Géresi a tizenhatoson belül, jobb oldalt az alapvonal felé kicselezte Fótyikot, majd hat méterről a hosszú felsőbe emelt. 2–0
További eredmények: BVSC-Zugló–Pécs 0–0, Gyirmót–Kazincbarcika 2–2 (2–1), Bp. Honvéd–ETO FC Győr 2–1 (1–0), Tiszakécske–Soroksár 1–0 (1–0), Kozármisleny–Szeged 1–1 (1–0), Csákvár–Mosonmagyaróvár 2–0 (1–0), Ajka–Vasas 1–2 (1–2), Siófok–Haladás 1–1 (1–1).
A bajnokság állása
1. ETO FC Győr 7 5 – 2 16–9 15
2. Nyíregyháza 7 4 3 – 11–5  15
3. Kozármisleny 7 4 1 2 11–8  13
4. Budafok 7 4 1 2 8–5  13
5. Pécs 7 3 4 – 4–0  13
6. Szeged 7 3 3 1 8–7  12
7. Vasas 7 3 2 2 16–9 11
8. Soroksár 7 3 1 3 8–7 10
9. Bp. Honvéd 7 3 1 3 9–9 10
10. Kazincbarcika 7 2 4 1 9–6  10
11. Csákvár 7 3 – 4 10–9 9
12. Tiszakécske 7 2 2 3 8–10 8
13. Haladás 7 2 2 3 9–12  8
14. Siófok 7 1 3 3 5–11 6
15. Ajka 7 1 2 4 4–8  5
16. BVSC-Zugló 7 1 2 4 5–12  5
17. Gyirmót 7 – 5 2 8–10  5
18. Mosonmagyaróvár 7 – 2 5 6–18  2

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában