Röplabda, Fatum-Nyíregyháza, CEV Challenge Kupa

2023.11.16. 09:52

"Elvettük magunktól a lehetőséget"

Magabiztos győzelmet aratott Nyíregyházán a Challenge Kupa visszavágóján a CSM Bukarest.

A nyíregyháziak felé nőtt a rózsaszín mezes román csapat.

Fotó: Dodó Ferenc

– Nagyon csalódott vagyok, bosszantó az, amit kitettünk a pályára – vélekedett a találkozót követően Tomás Varga, a Fatum-Nyíregyháza vezetőedzője. – A lelkesedés még az öltözőben is megvolt, úgy készültünk, hogy bármi is történjen nagyot fogunk harcolni. Tudtuk, hogy ez a román csapat egy nagyon erős gárda, de játszhattunk volna velük egy szoros, jó meccset, ami lendületet adhatott volna a bajnoki folytatásra. Sajnos azonban elvettük saját magunktól ezt a lehetőséget. Öröm az ürömben, hogy végre lesz egy kis időnk a pihenésre, mondtam is a lányoknak, hogy most minél hamarabb felejtsék el a történteket és az elkövetkezendő napokban még csak ne is gondoljanak a röplabdára. Szeretném, ha úgy állnánk ismét munkába, hogy mindent beleadunk és mindent megteszünk azért, hogy a bajnokságban és a kupában is kihozzuk magunkból a maximumot, ezáltal pedig minél jobb eredményt érhessünk el. 

– Sajnos folyamatosan fejben esünk szét, az utolsó néhány mérkőzésen azt látom, hogy amikor elvesztünk egy-egy fontosabb labdamenetet vagy szettet, onnantól már nem hisznek magukban a játékosaim. Nem hiszik el, hogy ők is tudnak ugyanúgy röplabdázni, mint az ellenfél, sőt sok esetben még jobban is. Jól kezdtük a bajnokságot a csapat pedig elhitte, hogy innen már nem lesz formahanyatlás, pedig a sport már csak ilyen. Tudtuk, hogy fáradtak leszünk az idény első harmadának végére, erre pedig fejben fel kell tudni készülni.

A Fatum-Nyíregyháza csapatára a folytatásban ismét egy nagyon nehéz mérkőzés vár, hiszen november 23-án a bajnoki címvédő Vasashoz látogat. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában