Röplabda

2024.05.27. 13:51

Nyíregyházi éremesély a röplabdázás ünnepén!

Az U20-as röplabdázók magabiztosan várhatják a hazai rendezésű országos döntőt.

A legjobb mérleggel a nyíregyháziak kvalifikálták magukat a döntőre

Forrás: NYSC

Péntektől vasárnapig Nyíregyházára figyel a honi röplabdázás, ugyanis a Continental Aréna ad otthont a leány U20-as országos döntőnek. A Nyíregyházi Sportcentrum együttese egész idényben csupán két vereséget szenvedett el, így kvalifikálta magát a fináléra, amin az MTK, a Békéscsaba, a Szent Benedek, a Szeged és az UTE vesz még részt.

– Nyíregyháza több éve nem rendezett már országos döntőt röplabdában, a szakosztályunk hatékony lobbizással elérte ezt, ami nagy öröm számomra – mondta el Kőhalmi Richárd, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője az esemény sajtótájékoztatóján. – Az U15-től kezdve minden korosztályban döntőbe kerültünk, ez az NYSC legeredményesebb szakosztálya, ami mások mellett nagyban köszönhető a röplabdázás hazai ikonjának, Erdősné Balogh Erikának, valamint Pampuch Csaba munkájának. A hazai döntőn minimális eredményként a dobogós helyezést várja el a klub, de hozzá kell tenni, már az is nagy siker, hogy a nyíregyházi röplabdázók legjobb hat között vannak. Nagyon komoly stáb áll a rendezvény mögött, ami után egészen biztosan büszkén mondhatjuk majd, hogy jól sikerült. Remélhetőleg, a sikeres rendezés kiváló eredménnyel párosul.

– Végtelenül boldogok vagyunk, hogy idehoztuk a döntőt – vette át a szót a csapat vezetőedzője, Erdősné Balogh Erika. – Az alapszakaszt 24–2-es mérleggel hoztuk le, magunknak már bajnoknak számítunk, de most jön a ráadás. Az alapszakaszhoz képest más összeállításban, az Extraligában is kezdő játékosokkal érkeznek csapatok. Mi csak nyíregyházi, saját nevelésű játékosokkal állunk ki. Bízom a lányokban, hogy a hazai pálya terhe nem nyomja össze őket és örömjátékot tudunk játszani. Magas színvonalú mérkőzéseket várunk, ez a röplabda ünnepe lesz!

Kőhalmi Richárd ehhez hozzátette, a következő idényben az U20-as csapatra építve hét nyíregyházi játékos lesz a Fatum-Nyíregyháza felnőttcsapatában. Köztük lesz Tolnai Janka is, az U20-asok csapatkapitánya.

– Nagyon szeretnénk éremért játszani, a csapat nevében mondhatom, hogy mindent megteszünk ezért – szögezte le a feladó. – Nagyon örülünk, hogy itt lesz a döntő, mert a családtagok támogatnak minket és reméljük, hogy minél többen jönnek szurkolni!

A mérkőzéseket a Continental Arénában rendezik, a belépés mind a három nap ingyenes.

Erdősné Balogh Erika, Kőhalmi Richárd és Tolnai Janka a sajtótájékoztatón

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában