Magyarország

2011.12.05. 16:17

IMF-együttműködés - Megkérdőjelezi Fellegi alkalmasságát az MSZP

Budapest, 2011. december 5., hétfő (MTI) - Az MSZP szerint kérdéses, hogy Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter alkalmas-e arra, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokon a magyar delegációt vezesse.

Budapest, 2011. december 5., hétfő (MTI) - Az MSZP szerint kérdéses, hogy Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter alkalmas-e arra, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokon a magyar delegációt vezesse.

    Kovács Tibor országgyűlési képviselő, a parlament gazdasági bizottságának szocialista alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: Fellegi Tamás miniszterként nem ért el sikereket külföldi tárgyalásain, a Mol-részvények visszavásárlását ugyanis a kormánnyal ellentétben az MSZP nem tekinti annak.

    A politikus ezért azt sürgette, hogy a fejlesztési miniszter a gazdasági és költségvetési bizottság együttes ülésén számoljon be arról, hogy milyen tárgyalási pozícióra kapott felhatalmazást a kormánytól az IMF-tárgyalásokra. Furcsállta a delegáció összetételét Kovács Tibor amiatt is, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke nem tagja a küldöttségnek, Rogán Antal, a gazdasági bizottság fideszes elnöke azonban igen, dacára, hogy nem kormánytag. Kitért arra is: az MSZP elvárja, hogy amint a megállapodás megszületik, részleteit a kormány hozza nyilvánosságra.

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!