Magyarország

2013.05.24. 09:05

Áder: több figyelmet érdemelnek, akik saját környezetük boldogulását szolgálják

Budapest, 2013. május 23., csütörtök (MTI) - Az államfő szerint több figyelmet és megbecsülést érdemelnek, akik saját környezetük boldogulását szolgálják. Áder János ezt annak a kiadványnak a bevezetőjében írta, amely köztársasági elnöki tevékenységének első évéről készült.

Budapest, 2013. május 23., csütörtök (MTI) - Az államfő szerint több figyelmet és megbecsülést érdemelnek, akik saját környezetük boldogulását szolgálják. Áder János ezt annak a kiadványnak a bevezetőjében írta, amely köztársasági elnöki tevékenységének első évéről készült.

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján elérhető, 188 oldalas dokumentum az államfő üzenetével kezdődik. Ebben Áder János azt írta: "bő két évtizede megfogalmazott közös álmainkból és reményeinkből sok minden vár még beteljesülésre". Az államfő szerint ezért elérkezett az idő, hogy közösen tegyünk fel néhány kérdést, mint például: "mit kellene tennünk ahhoz, hogy sikeresebbé és jobbá tegyük közös életünket".

Áder János úgy fogalmazott: "az elmúlt időszak egyik legfontosabb tanulsága az, hogy akik tudásukkal, tehetségükkel, szorgalmukkal és tisztes helytállásukkal szolgálják saját környezetük, családjuk és közösségük boldogulását, több figyelmet és megbecsülést érdemelnek. Ennek érdekében Áder János szerint néhány dolgot "alighanem mindannyiunknak másképp kell csinálnunk".

"Érdemes volna több tisztelettel fordulnunk egymás iránt, el kell utasítanunk a kettős mércét, és a mindennapokban is kifejezésre kell juttatunk, hogy megbecsüljük kinek-kinek a személyes vagy közösségben nyújtott teljesítményét" - hangsúlyozta az államfő.

A 2012 májusában hivatalába lépett köztársasági elnök első évét bemutató kiadvány öt témakör köré rendeződik. A "teljesítmény megbecsülése", "normativitás", "tisztelet és lelki kiegyezés", "új gesztusok", valamint a "magyar érdekek képviselete" címet viselő fejezetekben, számos eseményen keresztül, fotókkal illusztrálva mutatják be Áder János köztársasági elnök egyéves munkáját.

A kezdőoldalon olvasható államfői üzenet, valamint a teljes kiadvány "A haza minden előtt" idézettel zárul.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!