Miskolc hírei

2011.11.04. 10:01

Volt róla szó, de nem költöznek

Birkózás. A diósgyőri birkózók maradnak a diósgyőri klubházban.

Birkózás. A diósgyőri birkózók maradnak a diósgyőri klubházban.

December 19-én lesz három éve annak, hogy a Diósgyőri Birkózó Club átköltözött a korábban használt ,,bádog csarnokból” (ahol azóta műfüves pályán focizhatnak a DVTK játékosai) a Diósgyőri klubházba. A 2008-as ,,házavatón” Szalontai Zoltán edzőteremnek nevezték el új otthonukat, azt a helyet, ahol manapság is vannak, és amellyel kapcsolatban szóba került, hogy esetleg kiköltöznek onnan.

– Valóban felvetődött egy ilyen lehetőség a labdarúgók részéről, akik szerettek volna további helyiségekhez jutni a klubházon belül, és voltak is ebben a témában beszélgetések, de úgymond hivatalos lépések nem történtek – válaszolta érdeklődésünkre Repka Attila, a DBC elnöke, akinek miután felvettük, hogy tudomásunk szerint maradtak volna a Diósgyőri stadion területén, a napos oldali lelátó alatt kialakítandó helyen, így folytatta: – Igen, erről is szó esett. Mi akkor is csak azt mondtuk, amit most is gondolunk: nem szeretnénk senki fejlődésének az útjába állni, de rosszabb körülmények közé sem akarunk kerülni annál, mint, ahol most vagyunk. Ha olyan komfortfokozatúra megcsinálják azt a helyet, mint amilyen a mostani, és azt szeretnék, hogy odamenjünk, akkor erről lehet beszélni.

Három dolog

Arra a megjegyzésre, hogy a hírek szerint az is felvetődött, hogy esetleg egy miskolci iskola tornatermébe kellene átköltözniük, ahol délutánonként tarthatnák az edzéseiket, Repka Attila így reagált:

– Én is hallottam ezt, de maradjunk csak finoman annyiban: ezt az ötletet nem pártoljuk. Aki pedig ebben gondolkodik, annak három dolgot ajánlanék a figyelmébe. Az egyik, hogy mi azért, hogy itt lehessünk adtunk is valamit cserébe a diósgyőri labdarúgásnak, azt a csarnokot, ahol műfüves pálya épült. A másik, hogy a diósgyőri sporttelep fenntartójával, a DSM Nonprofit Kft.-vel megkötött szerződésünk alapján még 9 évig a jelenlegi helyünkön maradhatunk. A harmadik, hogy a diósgyőri birkózás jövőre lesz 100 éves, és a focisták öccseként egy évszázadon át megfértünk egymás mellett. És még annyit: mi örülünk a foci sikerének, mert ez a sportra irányítja a figyelmet, és a reflektorfényből ránk is esik valamennyi. Hogy egy példát is említsek: a DVTK celeb szurkolója, Deák Bárdos Misi a mi fiunk.

Konditerem lesz

Dudás Hunor, a DVTK labdarúgócsapatát működtető DFC Kft. ügyvezetője érdeklődésünkre a következőket mondta el a DBC esetleges költözésével kapcsolatban: ,,Valóban felmerült korábban az, hogy a DBC esetleg a napos oldal lelátója alá költözzön azok után, hogy ott számukra megfelelő építmény kerül kialakításra. De most már biztos, hogy ebből nem lesz semmi, ugyanis a DVTK sportegyesület pályázatot nyújtott be a labdarúgó szövetséghez, hogy a társasági nyereségadóból igényelhető támogatást felhasználva, azon a helyen konditermet alakíthasson ki. Ehhez megkaptuk a szövetség hozzájárulását, és már pályázatot is kiírtunk ennek megépítésére.”

 

ÉM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!