Nagyvilág

2010.07.19. 18:35

Malina Hedvig-ügy - az új szlovák belügyminiszter ellenőriztet

<p>Kivizsgáltatja az új pozsonyi belügyminiszter, hogy miként járt el a szlovák rendőrség Malina Hedvig ügyében. Daniel Lipšic kíváncsi arra, milyen lépéseket tettek meg az ügyben, s történt-e valamilyen mulasztás.</p>

A Kereszténydemokrata Mozgalom politikusa erről hétfői sajtóértekezletén beszélt Pozsonyban. A rendőri eljárást a belügyi tárca belső ellenőrző szerve vizsgálja majd felül.

Az akkor egyetemista Malina Hedviget 2006. augusztus 25-én verték meg Nyitrán, amikor vizsgára igyekezett. Állítása szerint azért támadhatta meg két fiatal férfi, mert hallották, hogy magyarul beszél mobiltelefonon. Robert Kaliňák akkori belügyminiszter és Ján Packa most leköszönt országos rendőrfőkapitány 2006 szeptemberében kijelentette, hogy nem történt bűncselekmény, az egészet csak Hedvig találta ki. Emiatt hamis vallomástétel miatt indult ellene eljárás, amely tulajdonképpen máig nem zárult le.

Az eset megosztotta a társadalmat

Lipšic elmondta, némileg aggasztja, hogy milyen régóta foglalkozik a főügyészség az állítólagos hamis vallomástétel ügyével. "Ezt már régen le kellett volna zárni, a polgároknak és a nyilvánosságnak joga van megtudni, valójában mi is történt akkor, noha a nagy sajtó miatt most nehéz lesz befejezni a büntetőjogi eljárást" - vélekedett a szaktárca vezetője. Megjegyezte, a vizsgálatnak ártott a nagy sajtónyilvánosság, például az is, ahogyan elődje és a volt főkapitány röviddel az incidens után azt taglalták, milyen bizonyítékok szerepelnek vagy nem szerepelnek a nyomozati iratokban.

A belügyminiszter a Hospodárske noviny pozsonyi gazdasági napilap hétfői számának adott nyilatkozatában azt mondta, valószínűleg sohasem ismerjük meg az igazságot Hedvig ügyében. Szeretné azonban, ha az ügy mielőbb lezárulna. "Nem normális, hogy ez az eset négy éven keresztül megosztotta a társadalmat" - jegyezte meg.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!