Nagyvilág

2010.10.07. 14:19

Két német is meghalt a tűzijáték-robbanásban, Hanoiban

<p>Az AFP francia hírügynökség csütörtökön azt közölte, hogy értesülései szerint két német állampolgár is meghalt szerdán, amikor tűzijátékok robbantak fel Hanoiban. A tragédiában két vietnami is életét vesztette, többen pedig megsebesültek. Azt még nem tudni, hogy a sebesültek között vannak-e külföldiek.</p>

A tűzijátékokat a vietnami város ezeréves születésnapjára tervezett vasárnapi nagy ünnepségre készítették elő. A robbanás az ünnepség színhelyéül választott stadionban történt. Az AFP szerint a két német halálát több helyi forrás is megerősítette. A hanoi német nagykövetség csütörtökön sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a két német halálának hírét.

Mulasztás okozta a bajt

A tűzijátékokkal kereskedő nemzetközi cég, az Interserco egyik név nélkül megszólaló helyi alkalmazottja azt mondta az AFP munkatársának, hogy a németek a cég dolgozói voltak, és két, tűzijátékokkal zsúfolt konténer robbant fel. A kormány szerint a robbanást, aminek okát még nem ismerik, mulasztás okozta. A tragédia szemtanúi szerint több robbanás zaját lehetett hallani, majd vastag, sűrű füst szállt fel.

A stadion a város újonnan épült részében van. Hanoiban a múlt pénteken kezdődött a tíznapos kulturális fesztivál a város ezeréves születésnapjának tiszteletére. Ennek fénypontja lenne a vasárnapra tervezett tűzijáték a stadionban.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!