Járvány

2021.03.03. 14:13

Fontolgatják, hogy nem engedik be az olimpiára a külföldi nézőket

A japán kormány a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése céljából azt tervezi, hogy nem enged majd be külföldi nézőket a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpia eseményeire.

A Mainicsi című napilap írt erről szerdán, hozzátéve, hogy a nézők beengedéséről hamarosan végleges döntés születik.

A helyi szervezőbizottság a nap során tárgyalt a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsággal, valamint a tokiói és a japán kormányzat képviselőivel. Az egyeztetésen – Marukava Tamajo olimpiai miniszter közlése szerint –

abban állapodtak meg, hogy a külföldi nézők beengedéséről még márciusban meg lesz a döntés.

Hasimonto Szeiko, a szervezőbizottság új elnöke jelezte, ő azt szeretné, ha az állásfoglalás március 25-ig, az olimpiai láng váltófutásának kezdetéig elkészülne. Az újság a cikkében több meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írta,

a kormányzat arról is tovább gondolkodik, hogy a japán nézőket beengedje-e majd a versenyhelyszínekre,

és ha igen, mekkora létszámban. A Jomiuri című napilap szerdán közölt közvélemény-kutatásának eredményei szerint

a japánok 91 százaléka azon a véleményen van, hogy ha meg is rendezik a nyáron a tokiói olimpiát, a nézők legfeljebb korlátozott számban legyenek jelen,

vagy minden versenyt zárt kapuk mögött tartsanak meg.

A felmérést január 18. és február 25. között bonyolította le az újság, és bár a válaszadók 70 százaléka még mindig az olimpiarendezés mellett van, 58 százalékuk szerint nem az idei esztendőben kellene megtartani a játékokat Tokióban. A korábbi közvéleménykutatások során ennél 20 százalékkal többen ellenezték az idén nyári rendezést.

A tokiói játékokat tavaly a koronavírus-járvány miatt halasztották el egy évvel, és a tervek szerint július 23. és augusztus 8. között rendezik,

majd augusztus 24-től szeptember 5-ig a paralimpia következik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában