Nyíregyháza hírei

2013.03.06. 16:55

Aranyos vendéglátás Comenius módra

Nyíregyháza - A Comenius-program keretében nemzetközi küldöttség kereste fel a nyíregyházi városházát szerda délután – a népes delegációt Jászai Menyhért alpolgármester fogadta.

Nyíregyháza - A Comenius-program keretében nemzetközi küldöttség kereste fel a nyíregyházi városházát szerda délután – a népes delegációt Jászai Menyhért alpolgármester fogadta. Immár második éve zajlik az ominózus program egy másik Comenius-rendezvénysorozattal párhuzamosan az Arany János Gimnázium és Általános Iskola hathatós közreműködésével. Önmagában is ritkaság, hogy egy iskola két ilyen jellegű pályázatot megnyer – az Aranynak sikerült. A Living by the water (Víz mellett élni) és Stars on Europe s sky (Csillagok Európa egén) elnevezésű projektek hivatalos nyelve az angol, ami fejleszti a diákok kommunikációs képességeit. Ezúttal a fürdőhelyek kapnak kiemelt szerepet. A résztvevő városok: Skive (Dánia), Mallorca (Spanyolország) és Bréma (Németország). Mindhárman helyet adtak már találkozónak, zárásként érkeztek Nyíregyházára. Ezúttal Walesből és Lengyelországból is jöttek tanárok, több mint harmincan élvezhetik az „aranyos” vendégszeretetet.

KM–LTL

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!