Nyíregyháza hírei

2015.02.25. 09:04

Milliók és komoly kérdések

Nyíregyháza - Elfogadták az idei költségvetést a megyei közgyűlés keddi ülésén.

Nyíregyháza - Elfogadták az idei költségvetést a megyei közgyűlés keddi ülésén.

A meghívó szerint 15 előterjesztés megvitatása várt a megyei közgyűlés tagjaira, azonban a képviselők elé került a megyei térségi szilárdhulladék-gazdálkodási társulás, és az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Kft. helyzetéről szóló beszámoló is.

Vigye az állam!

Nem szavazat és tartózkodás nélkül 614 millió forintos bevételi és kiadási főösszeggel elfogadták a megyei közgyűlés idei költségvetését. A bevételek legnagyobb tétele a 280 millió forint állami támogatás, a 94 millió forint tavalyról áthúzódó bérkompenzáció, és az 59 millió forint pályázati forrás. A működési költségekre, a tisztségviselők és képviselők személyi juttatásaira 71 millió forintot, dologi kiadásokra 72 milliót, a személyi juttatások közterheinek fedezetére 20 milliót terveztek be, hitelfelvétellel nem számolt az önkormányzat.

– Ha nincs más, akkor vigye az állam a tulajdonrészünket, oldja meg a szolgáltatást – mondta Lipők Sándor, Kemecse, és Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere is, mikor a megyei szilárdhulladék-gazdálkodási társulás körül kialakult helyzetről volt szó.

Seszták Oszkár tárgyalt az ügyben Szabó Zsolt államtitkárral, aki azt mondta: az egyes településeken még meglévő anomáliákat – például amikor a kommunális hulladék elszállítását végző cégeknek nem kifizetődő a szolgáltatás – megoldja majd az idei év második felében a holdingrendszerű állami közszolgáltatás megkezdése. Veres János (MSZP) ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett: félő, hogy az országos kiegyenlítés a díjak emelkedésével is járna, ami nem szerencsés. Elmondta azt is: V. Németh Zsolt államtitkár ugyan azt nyilatkozta, hogy 7 milliárd forinttal kompenzálják a szolgáltatók veszteségeit, a támogatás azonban nem kérhető a be nem fizetett hulladéklerakási járulék pótlására. Ez pedig csapdahelyzet, hiszen a megyei társulás emiatt a díjtétel miatt került nehéz pénzügyi helyzetbe. A képviselők egyetértettek abban, hogy elsődleges cél a kohézió megőrzése, a társulás egyben tartása, hiszen egy jól és alacsony díjakkal működő rendszer jött létre, ám komoly kérdés: a 600 millió forintos lakossági díjtartozást miként lehet behajtani.

Egy mondatban

A közgyűlés támogatta, hogy kezdődjön el a tervezés és egyeztetés a Hajdúhátsági-Nyírségi Vízellátó Rendszer megvalósítása érdekében. A szükségességét a két területre jellemző szélsőséges időjárási, és a kedvezőtlen vízháztartási helyzetek indokolják.

Elfogadták az előterjesztést, amely az Integrált Területi Program aktuális feladatairól szól, valamint tartalmazza a Területi Kiválasztási Kritérium Rendszer szempontjait. Dr. Veres János arra hívta fel a figyelmet, hogy a véleményezési jogkörön túl el kell érni, hogy döntési jogköre is legyen a pályázatok elbírálásánál a megyei közgyűlésnek. – A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége is azért harcol, hogy a megyei szerepe felértékelődjön, és legyen valódi döntési jogosítványunk – válaszolta Seszták Oszkár.

Napirend előtt a kórházátalakításról

Halmi József (MSZP) arról kérdezte a megyei közgyűlés elnökét, milyen információi vannak a kórházak átalakításáról, mert osztályok bezárásáról, ellátások megszűnéséről szóló hírt lehet hallani.

– Ebben a kérdésben a legfontosabb, hogy az egészségügyi államtitkár bejelentette: átvállalják a kórházak adósságállományát – mondta Seszták Oszkár, és hozzátette: nemcsak a Jósa András Oktatókórházban, hanem a fehérgyarmati, nagykállói és mátészalkai telephelyeken is komoly fejlesztések valósultak/valósulnak meg, nem reális a veszély, hogy a megyében intézményeket zárjanak be.

KM-BM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!