közülük sok civil

2019.06.19. 10:49

Majdnem százezer halottja van eddig a jemeni polgárháborúnak

A harcokban 2015 óta körülbelül kilencvenezren vesztették életüket.

Csaknem 91 600 ember vesztette életét az elmúlt négy évben a jemeni polgárháborúban az ACLED nevű, fegyveres konfliktusokat nyomon követő és elemző nemzetközi szervezet szerdán közzétett jelentése szerint.

A jelentés, amely 2015-től vizsgálja az egy évvel korábban kezdődött konfliktust, 2018-at nevezi az eddigi legtöbb halálos áldozatot követelő évnek, ekkor ugyanis csaknem 30 800 ember vesztette életét a harcokban. Az idén ez a szám már elérte a 11 900-at, s ebben nincsenek benne a humanitárius katasztrófa miatt meghalt emberek.

Tavaly elsősorban a Vörös-tenger partján fekvő Hodeidáért dúló harcok miatt emelkedett a halálos áldozatok száma, és csökkent a kormányerők és a lázadók decemberi, az ENSZ égisze alatt zajló stockholmi béketárgyalások megkezdése után. A civil áldozatok száma tavaly csökkent az előző évekhez képest, de a szervezet kiemeli, hogy

a civil halottak 67 százaléka a nemzetközileg elismert jemeni kormányt támogató, Szaúd-Arábia vezette arab koalíció légicsapásaiban vesztette életét 2015 óta.

Az ACLED 5500 halálesetet tulajdonít különböző robbantásos támadásoknak, és felhívja a figyelmet arra, hogy a telepített aknák még ma is komoly veszélyt jelentenek a civilekre nézve. Az aknákat elsősorban a kormány ellen harcoló húszi lázadók telepítik.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi síita felkelők, valamint a Szaúd-Arábia és egyéb arab országok által 2015 óta támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz – a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz – hű erők között. Az ENSZ decemberi jelentése szerint a 26 milliós ország lakosságának mintegy 53 százaléka súlyos élelmiszerhiányban szenved, és éhínség fenyegeti őket.

Ezek is érdekelhetik