Úzvölgyi katonatemető

2019.06.14. 18:05

Tüntetésre készülnek Csíkszeredában

Egyúttal Hargita megye prefektusa, Jean-Adrian Andrei lemondását kérik, aki szerintük a megye érdekei ellen dolgozik.

Nem elég a politikusokra bízni az úzvölgyi hadi temető kérdésének rendezését, az Erdélyi Magyar Néppárt szerint közösség erejét is fel kell mutatni, mert nincs hová tovább hátrálni. Ezért tiltakozó megmozdulást szerveznek Csíkszeredában – írja a Székelyhon.

Csíkszeredában június 18-án, kedden 18 órától a Szabadság térre várják mindazokat, akiknek fontos az úzvölgyi temető ügye, és ezt megjelenésükkel is szeretnék kifejezni. Tőke Ervin, a néppárt csíkszéki szervezetének vezetője a pénteken Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatón úgy értékelt,

az ügy túlnőtt azon, hogy egy önkormányzati képviselő-testületi ülésen kerüljön terítékre, itt a népakaratra, a nép erejére is szükség van.

Szerinte az úzvölgyi temetőben nemcsak provokáció történt, az egy vizsga is volt, amelyet nem szabad elbukni, és amit tettek, arra az erdélyi magyar közösségnek meg kell adnia a választ.

Csomortányi István, a néppárt elnöke úgy vélte, folyamatos háborút viselnek a magyar közösség jelképeivel szemben, mert

nemcsak a zászlók, a nyelvhasználat, hanem a temetők is jelképesek, és ezek között az úzvölgyi katonai temető kiemelt helyet foglal el, mint az önvédelem jelképe.

Az elnök a kettős mérce alkalmazását kifogásolja a román fél részéről történt engedély nélküli építkezés, avatás, majd garázdaság, gyűlöletkeltés elleni hatósági fellépés hiánya miatt. Kifejtette:

eljött az ideje, hogy a magyar közösség is megnyilvánuljon, mert az idő rövid, és a román hatóságok arra játszanak, hogy magyarok belefáradnak ebbe, és az ügy feledésbe merüljön.

A néppárt a temető eredeti állapotának helyreállítását, és azt is kéri, hogy ne államosítsák a sírkertet, mert így kiveszik az erdélyi magyarság kezéből, és bármit megtehetnek ott.

Egyúttal Hargita megye prefektusa, Jean-Adrian Andrei lemondását kérik, aki szerintük a megye érdekei ellen dolgozik.

Csomortányi elmondta, mindenkit várnak a tüntetésre, egyeztetések zajlanak a többi romániai magyar politikai szervezettel is, mert ebben a kérdésben egység van. Veress Dávid, a Székely Nemzeti Tanács csíkszéki elnöke, és a csíkszeredai önkormányzat RMDSZ-frakciójának tagja azt mondta,

az elmúlt száz évben sok mindent elvettek az erdélyi magyaroktól, de a tiltakozás jogát nem tudták.

Szerinte világosan látszik, hogy lélektani háború folyik, és azt próbálják ki, hogy meddig lehet elmenni – ez viszont a magyar közösségtől is függ, amelynek meg kell adnia a választ, hogy eddig, és nem tovább. A közösség saját erejének a tudatára kell ébredjen, és kimondja ezt, ha kell egymás után többször is, mert felgyűlt a jogsértések sorozata, és Románia a politikai banditizmus útjára lépett – hívta fel a figyelmet.

Borítókép: szekelyhon.ro / Veress Dávid, Tőke Ervin és Csomortányi István. Felemelnék a hangjukat az úzvölgyi események miatt Fotó: Kovács Attila.

Ezek is érdekelhetik