Ország-világ

2021.08.17. 06:42

Hallgat Bíró László visszalépéséről a Jobbik

A botrányos megnyilvánulásairól hírhedtté vált politikus vasárnap jelentette be, hogy a „nemzet érdekében” visszalép a baloldali előválasztási versenytől. Tudvalevő, hogy Bíró mellett mások is vannak Jakab Péter pártjában, akik antiszemita, rasszista kijelentéseikkel hívták fel magukra a figyelmet, és indulnak a baloldal házi versenyén, azonban a visszalépésük egyelőre nem került napirendre.

Bíró László neve akkor vált országosan ismertté, amikor tavaly októberben a baloldal közös jelöltjeként indult a Borsod-Abaúj-Zemplén megye hatos számú választókörzetében tartott időközi országgyűlési voksoláson, ahol kikapott Koncz Zsófiától, a Fidesz–KDNP jelöltjétől. Akkor a kampány során kiderült, hogy a politikus többször is antiszemita és rasszista kijelentéseket tett, például Budapestet Judapestnek, míg az izraeli turistákat tetűcsúszdásoknak nevezte – írja a Magyar Nemzet.

Emlékezetes, hogy ennek ellenére tavaly Kunhalmi Ágnes, Jakab Péter és Karácsony Gergely is kampányolt Bíró mellett.

A most szeptemberi baloldali előválasztáson szintén a szerencsi körzetben indult volna Bíró, akinek a visszalépése azt is jelenti, hogy a Jobbik a szocialista Jézsó Gábort támogatja a választókörzetben, csatlakozva a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz. Ez már csak azért is érdekes, mivel az MSZP-s politikus kifejezetten Bíró ellen indult el a megméretésen július 5-én. Kérdés, hogy vajon mi lehet a visszalépés valós indoka, mivel – ahogy arra a Mandiner cikke is rámutatott – Bírónak számos Gyurcsány-ellenes véleménye volt, míg a szerencsi körzetben az előválasztás legfőbb esélyesévé előlépő Jézsó Gábor múltjában csupa olyan megnyilvánulást találni, amiben támogatásáról biztosította a baloldal bukott miniszterelnökét.

A lap szerette volna megtudni a Jobbiktól, hogy milyen okok vezettek Bíró visszalépéséhez, valamint tervezik-e, hogy a többi, botrányos megnyilvánulásaikról ismertté vált emberüket is visszaléptetik-e az előválasztás során, de nem kaptak választ a kérdéseikre.

Amennyiben az antiszemita kijelentések miatt kellett a háttérbe vonulnia Bírónak, akkor elvárható, hogy az elmúlt hetekben a szintén a botrányos mondataikról elhíresült jobbikos jelöltek, Tóth Péter és Süle Zsolt is visszalépjenek a versengéstől. A jelöltek visszahívása vagy visszaléptetése azonban nyílt beismerés lenne a baloldali pártok részéről, hogy a Jobbik nem változott meg, és lehetetlen antiszemita jelöltekkel győzelmet aratni. Ugyanakkor ha ez mégsem történik meg, akkor Bíró aligha a kirekesztő megnyilvánulásai miatt került parkolópályára.

Emlékezetes, hogy alig néhány hete Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke közösen utcafórumozott Tóth Péterrel, a Jobbik szegedi jelöltjével a dél-magyarországi településen. Lapunk utánanézett a jobbikos politikus múltjának, és kiderült, hogy Tóth korábban nem finomkodott, és ontotta magából az antiszemita, rasszista, homofób, fajgyűlölő megnyilvánulásokat.

A baloldal szegedi jelöltje korábban nyilvánosan követelt fajvédelmet, a cigányság visszaszorításáról is értekezett, a melegeket pedig genetikai hulladékoknak nevezte.

Továbbá a baloldali előválasztás résztvevője lesz az a Süle Zsolt is, aki több párttársához hasonlóan korábban rendszeresen tett a zsidókat és a cigányokat gyalázó kijelentéseket, és gyakran osztott meg például a Kuruc.infóról származó szélsőséges, gyűlöletkeltő tartalmakat. A pápai önkormányzati képviselő hajmeresztő stílusban megfogalmazott posztjai egyáltalán nem zavarják a szivárványkoalíció tagjait, így Süle az előválasztási folyamat végén akár képviselőjelölt is lehet. Többek között a politikus 2013-ban megosztott egy kuruc.infós cikket, amelynek az volt a címe: A rettegésből Budapesten konferenciázó zsidók igazi arca: hazánk elpusztításával fenyegetőznek.

Továbbá a 2014-es választás előtti kampányban az antiszemita képviselő egy olyan mémet tett közzé, amely Zsidesznek nevezte a kormánypártot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában