Ország-világ

2021.08.12. 07:20

Megtisztítja a védelmi szolgálat az egészségügyet a korrupciótól

A megbízhatósági vizsgálat után feljelentett legmagasabb beosztású egészségügyi alkalmazott egy kórház osztályvezető főorvosa volt. A Nemzeti Védelmi Szolgálat által felderített leggyakoribb bűncselekmények a hálapénz elfogadása, a közfeladati helyzettel való visszaélés és a védettségi igazolással kapcsolatos visszaélés.

Fotós: Shutterstock

Fél év alatt 18 esetben tett feljelentést a felderítést végző Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) egészségügyi dolgozók ellen. Minderről az InfoRádióban Váradi Piroska rendőr ezredes, az NVSZ korrupciómegelőzési főosztály vezetője beszélt – írja a Magyar Nemzet.

Amint arról a lap beszámolt, az év elején alakult meg az NVSZ-en belül az egészségügyi szolgáltatók védelmi főosztály, amelynek „védetti körébe” a kórházak egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatottjai mellett a teljes állami egészségügyi szektor beletartozik, mintegy 130 ezer ember. Az NVSZ az egészségügyben az év eleje óta derít fel bűncselekményeket. A szervezet munkájához június óta már megbízhatósági vizsgálatokat is felhasználnak, és mindemellett korrupciós kockázatelemzést is végeznek.

A szolgálat az első fél évben összesen 86 ügyben folytatott vizsgálatot, amelyek közül tizennyolc feljelentéssel végződött bűncselekmény alapos gyanúja miatt. A megbízhatósági vizsgálatok egy részét pedig bűncselekmények hiányában megszüntették. Jelenleg is vannak folyamatban lévő ügyek. Előbbire példa, hogy egy vidéki kórház osztályvezető főorvosát megbízhatósági vizsgálat alá vonták, miután az előzetes kockázatelemzés alapján úgy ítélte meg az NVSZ, hogy fokozott korrupciós nyomás jelentkezhet a munkakörében. Ám mivel a főorvos a jogszabályoknak teljesen megfelelően járt el, ezért vele szemben a vizsgálatot befejezték.

A 18 feljelentéssel végződött ügy elemzése szerint a leggyakoribb bűncselekménytípus a vesztegetés, azaz a hálapénz elfogadása, a közfeladati helyzettel való visszaélés – ez teljes mértékben megegyezik a hivatali visszaéléssel, csak közfeladatot ellátó személy az alanya –, illetve a védettségi igazolással való visszaélés.

Váradi Piroska azt is közölte: tapasztalataik szerint az eljárások során az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók hasonló arányban érintettek.

A korrupciós kockázatfelméréssel kapcsolatban az ezredes asszony kiemelte: az orvosi érdekvédelmi szervezetekkel, az Országos Kórházi Főigazgatósággal folytatott párbeszéd alapján rajzolódott ki, hogy melyek azok a területek, amelyek fokozottan érintettek korrupciós kockázattal. Ilyen a sportorvosi terület, a sportorvosi igazolások kiadása, de azt is tapasztalták, a hozzátartozók részéről is lehetséges a folyamatos nyomásgyakorlás az orvosokra, hogy hosszabb kórházi kezelésre tartsák bent a beteget.

A feljelentettek között legmagasabb pozícióban egy fővárosi kórház osztályvezető főorvosa volt. A vizsgálatot az indokolta, hogy felmerült a gyanú, hogy hamis orvosi igazolások kiállításával nyújt segítséget börtönbüntetésre ítélt személyeknek a büntetésük letöltésének elhalasztásában. Az NVSZ megbízhatósági vizsgálata során a szolgálat tárgyalótisztje háromszázezer forintot ajánlott fel azért, hogy az orvos egy megfelelő hamis igazolást adjon ki a részére, amit a vizsgált személy ki is adott.

A NVSZ korrupciómegelőzési főosztály vezetője leszögezte: nem vadásznak a szabálytalankodókra, a szolgálatnak nem az a célja, hogy becserkésszen orvosokat, szakdolgozókat, hanem hogy megtisztítsa az egészségügyet.

Közben a Magyar Orvosi Kamara plakátkampányt indított, hogy egyértelműsítse úgy a lakosságnak, mint az egészségügyi dolgozóknak, hogy 2021. január 1-je óta hálapénzt adni és elfogadni is bűncselekmény. Az ország 167 kórházába 20-20 plakátot juttatnak el az Országos Kórházi Főigazgatóság jóváhagyásával. A kétféle plakát egyikén arra figyelmeztetnek, hogy „hálapénzt adni és elfogadni egyaránt bűncselekmény”, míg a másikon hét pontba szedve ismertetik az egészségügy hálapénzmentességének előnyeit. Az első plakátokat már ki is tették a fővárosi Uzsoki Utcai Kórházban.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában