Ostrom alatt áll Európa

2021.11.14. 23:26

Hadgyakorlatot tart Lettország a Fehéroroszországgal közös határán

Előre be nem jelentett hadgyakorlatot kezdett Lettország a hétvégén Fehéroroszországgal közös határszakaszának délkeleti részén.

Artis Pabriks lett védelmi miniszter a balti állam közszolgálati televíziójának nyilatkozva vasárnap elmondta, hogy a The Decisive Point (Döntő pillanat) fedőnevű manőveren nagyjából háromezer hivatásos katona és önkéntes vesz részt.

„Utasítást adtam hadgyakorlat végrehajtására a latgalei régióban, hogy fehérorosz kollégáink, ha egyáltalán lehet így nevezni őket, tudják, mindez nem véletlenszerűen történik” – hangsúlyozta Pabriks.

A tárcavezető egyben nem zárta ki az észak-atlanti szerződés 4. cikkelyének alkalmazását a migrációs válsággal összefüggésben, miszerint a megállapodásban részes felek tanácskozni fognak egymással, valahányszor bármelyi­kük véleménye szerint egyikük területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti.

A rigai védelmi tárca szóvivőjének közleménye szerint a december 12-ig tartó manőveren a különböző alakulatok és parancsnoki struktúrák közti nagyszabású együttműködést, illetve a logisztikai teendők összehangolását és a csapatmozgást fogják gyakorolni. Az illetékes a Leta lett hírügynökségnek elmondta, hogy a manőverről értesítették az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ), amelynek tagjai közt ott van Oroszország és Fehéroroszország is.

Ostrom alatt áll Európa

A dosszié további cikkei

Lengyelország, Litvánia és Lettország határaihoz hónapok óta illegális bevándorlók ezrei érkeznek Fehéroroszország irányából. Augusztus 10. óta a lett határőrség 2273 illegális határátlépést hiúsított meg, és 414 embert vett őrizetbe. A rigai vezetés rendkívüli állapotot vezetett be augusztus 11-én a határtérségben, amit november 10-én 2022. február 10-i hatállyal meghosszabbítottak.

A múlt hét óta a helyzet jelentősen elmérgesedett az érintett államok határán. A fehérorosz oldalon migránsok ezrei vertek tábort az erdőségekben, miközben a hőmérséklet a fagypont körüli értékre csökkent. Az utóbbi napokban ismételten megpróbáltak áttörni a határkerítésen, hogy illegálisan uniós területre juthassanak. Az Európai Unió azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy a migránsok határra szállításával a rezsimje ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért akar visszavágni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában