Járvány

2022.02.09. 12:31

Már kétmillió oltást adtak be az oltási akciónapokon

Már kétmillió oltást adtak be a tavaly év végétől bevezetett oltási akciónapokon, ebből több mint 380 ezer első oltás volt – nyilatkozta a közmédiának a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán. Az oltási akciónapokat folytatják, mind az első, a második, a harmadik vagy a negyedik oltás felvehető az oltóhelyeken.

György István, aki az országos oltási munkacsoport vezetője is, azt mondta: biztató jelek mutatják, hogy az ötödik hullám csökkenő tendenciát mutat. A fertőzések mintegy 95 százalékát az omikron variáns okozza. Eddig 6,4 millióan vették fel a vakcinát, 60 százalékuk a harmadik oltást is megkapta.

   

Az államtitkár hangsúlyozta: a fertőzésszámok csökkenése, valamint az, hogy a kórházban és lélegeztetőgépen lévők száma sem nő nagymértékben, azt jelzi, hogy az oltások működnek.

   

Mint mondta, az oltási akciónapokat folytatják, mind az első, a második, a harmadik vagy a negyedik oltás felvehető az oltóhelyeken. Az akciónapokat továbbra is csütörtökön és pénteken 14 és 18 óra, valamint szombaton 10 és 18 óra között tartják, ekkor előzetes időpontfoglalás nélkül kérhető a vakcina. Emellett nyitva áll a többi napokon az időpontfoglaló is – tette hozzá.

   

A múlt hétvégén 75 ezer embert oltottak be – mondta György István, aki bízik a következő akciónapok sikerességében is.

   

Az első, második, harmadik és negyedik oltások száma is szépen gyarapodik – értékelt az államtitkár, aki az ismétlő oltások fontosságára hívta fel a figyelmet.

   

Azt mondta: a negyedik oltás a legidősebbeknek, a krónikus betegeknek, az immunbetegeknek, a transzplantáltaknak és mindenkinek fontos, akinek az orvosa ajánlja.

   

Hangsúlyozta: a magyar orvostudósok egyöntetű véleménye az, hogy az oltás beadását követő négy–hat hónap elteltével a szervezet védettsége jelentősen csökken, ezért is szükséges az ismétlő oltás.

   

Az oltóhelyeken mind az öt vakcina rendelkezésre áll, az akciónapokon 203 oltóponton lehet felvenni az oltásokat, míg a többi napokon 101 kórházban – ismertette György István.

   

Az 5–11 éves korosztály oltásával összefüggésben jelezte, hogy a kórházaknak már nem kell eltenniük emlékeztető oltáshoz a vakcina felét, mert van elég tartalék oltóanyag.

   

A járványgörbe csökkenésével kapcsolatban azt mondta: bízik abban, hogy folytatódik ez a tendencia, és lecseng az ötödik hullám, amely a jelek szerint rövidebb lesz, mint az eddigiek.

– Minél magasabb az átoltottság, annál inkább remény van arra, hogy ne legyen hatodik hullám, vagy ha mégis lesz, minél laposabb legyen – mondta az államtitkár.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában