Palotaforradalom

2022.05.27. 09:12

Jakab Péter feldúltan kiabálta: ez egy puccs ellenem!

Új információk birtokába jutott a Metropol a Jobbikban zajló politikai háborúról. A sokak szerint végnapjait élő pártban többen is fellázadtak az egyre mélyebbre süllyedő Jakab Péter és kabinetfőnöke, Molnár Enikő erőszakos módszerei miatt.

A pártelnök már nyíltan kimondta, hogy puccsot készítenek elő ellene, sőt minden esetre készen már írásban is megfogalmazta a lemondását. Úgy tudni, hogy a frakcióvezetésről is le akarják mondatni a pártelnököt, aki azzal fenyegetőzik, hogy lemond és „kiül a függetlenek közé” – írja a Metropol.

A Jakab Péterrel szembefordulók elszántságát nyilvánvalóan fokozza a Jobbik szexbotránya, amire Jakab Péter és élettársa, Molnár Enikő nem hajlandók semmiféle érdemi módon reagálni.

A párt belső ügyeit jól ismerők szerint ennek az az oka, hogy a feltételezett elkövető hozta létre azokat a fantom alapszervezeteket, amelyek révén újra megválasztották Jakabot. Vagyis a pártelnök, ahogy a Metropol egyik jobbikos forrása fogalmazott, valójában a „szexbotrány és egy választási csalás rabja”

Néhány napja a legutóbbi elnökségi ülésen a puccsisták már egyértelműen szembefordultak Jakab Péterrel. A közvetlen kiváltó ok az volt, hogy Molnár Enikő önkényesen eldöntötte, hogy kirúgja Béres Ferenc Attilát a Jobbik kommunikációs igazgatóját, a Zsúrpubi főszerkesztőjét. Méghozzá azért, hogy ezt a pozíciót is magának szerezhesse meg, egyedül ő intézhesse a párt kommunikációját.

Amikor ez ellen az elnökség több tagja is tiltakozott, Jakab élettársa kijelentette, hogy neki ehhez is joga van. Indoklásként egy olyan Szervezeti és Működési Szabályzatot vett elő, amit állítólag még a korábbi elnökség szavazott meg, széles körű felhatalmazást adva a pártban különös öltözködése miatt Mamuszosnak gúnyolt kabinetfőnöknek. Ezután robbant ki az a botrány, amit Jakab Péter később tudatos puccsnak minősített. Az elnökség több tagja ugyanis a Szabályzat azonnali megváltoztatását, Molnár Enikő háttérbe szorítását kezdeményezte. 

A puccsisták élére Jakab Péter megdöbbenésére az a Potocskáné állt, akit eddig a szövetségesének hitt. Mindez azért jelent egyértelműen fordulópontot, mert Potocskáné Jakab Péter elnökhelyettese, akit 88 százalékos többséggel választott meg a tagság. Sokan máris benne látják a Jobbik megmentőjét, ha sikerülne az egyre több botrányba keveredő Jakab Pétert eltávolítani. Jakabot az is megdöbbentette, hogy az elnökségből Potocskánéhoz csatlakozott Ander Balázs, Dudás Róbert és Magyar Zoltán alelnökök, így pedig már többségben voltak.

Jakab Péter ekkor már tudatos lázadást, sőt a Jobbik tudatos szétverését vetette az elnökség tagjainak a szemére. Potocskáné és társai ennek ellenére pontról, pontra haladva megváltoztatták a működési szabályzatot.

Az indulatok olyannyira elszabadultak, hogy az elnökségi ülésről önkontrollját elvesztve, kiabálva kirohant Molnár Enikő, akit a párt informatikai vezetője Németh Zsolt is haladéktalanul követett. Németh személye azért is különösen érdekes, mert az ő felesége az a Szabó Hajnalka, akiből Molnár Enikő a baloldali pártlistára nevét önkényesen feltéve országgyűlési képviselőt kreált.

Jakab Péter egy ideig mereven maga elé bámulva a helyén maradt, majd „ez egy puccs ellenem!” felkiáltással kirohant a teremből.

A Metropol információi szerint ekkor Potocskáné Szabó Gábor választmányi elnökre nézett és azt mondta: „Gyurcsány perceken belül meg fogja tudni, hogy mi zajlik itt.” Szabó ekkor visszakérdezett, hogy ezt miért éppen neki mondja Potocskáné.

Az elnökségi ülés a botrányos kirohanások ellenére határozatképes maradt, Potocskáné elnökhelyettesként átvette a vezetést és pontról pontra haladva megváltoztatták a működési szabályzatot. Kifejezetten megtiltották, hogy ezután az elnökségi ülésen részt vehessen Jakab élettársa és annak legfőbb szövetségese az informatikai igazgató.

A Metropol információ szerint ezután megtárgyalták annak lehetőségét is, hogyan lehet Jakab Pétert eltávolítani a parlamenti frakció éléről. Lapunk telefonon elérte Potocskánét a „puccsisták” vezetőjét, aki azonban nem kívánt nyilatkozni a fejleményekről. Jakab Péter miután értesült a fejleményekről azzal fenyegetőzött, hogy lemond és a Parlamentben „kiül a függetlenek közé”.

Borítókép: Jakab Péter / MTI / Illyés Tibor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában