PR cikk

2010.12.06. 07:21

TakarékPont néven épül az ország egyik legnagyobb bankfiókhálózata

<p>A közelmúltban új versenyfeltételek alakultak ki a gazdaságban. A szolgáltatók, így a pénzintézetek is igyekeznek megfelelni ügyfeleiknek, hogy a nehéz időkben is kielégítsék igényeiket.</p>

Mivel a pénzügyi szférát idén és a következő években is különadó sújtja, ez nem egyszerű feladat. Ilyen környezetben különösképp kiemelkedő teljesítmény, hogy a majd félszáz éves szolgáltatói múlttal rendelkező megyei takarékszövetkezetek most is nagy mértékű fejlődést mutatnak.

A megye több tucat településén kirendeltséget működtető Szabolcs, Vasvári és Rakamaz Takarék elnökeit kérdeztük a szemmel látható változásokról. Az elsődleges cél a fenntartható növekedés, azaz ebben a versenyben hosszú távon csak az győzhet, aki képes elegendő értéket teremteni ügyfeleinek. Ehhez pedig állandóan fejlődni, változni kell,– fejtette ki lapunknak Bede József, a Szabolcs Takarék elnöke.

Az elmúlt évtizedekben a 3 Takarékszövetkezet folyamatosan fejlődött, bővítette szolgáltatásait és egyre több Ügyfele bizalmát nyerte el. Sikeresen alkalmazkodtunk a gazdasági és társadalmi változásokhoz is, melynek eredménye, hogy ma már több ezer Ügyfelünk bizalmát élvezzük - tette hozzá Leövey Péter, a Vasvári Takarék elnöke.

A TakarékPont hálózat együttes ereje

A Takarékszövetkezetek minden más pénzintézetnél jobban ismerik ügyfeleiket. Gyors, rugalmas ügyintézéssel kedvező szolgáltatás díjakkal már eddig is elnyerték mindazok elismerését, akik sorban állás nélkül, alacsony költségek mellett kívánták lebonyolítani pénzügyeiket - folytatta Megyeri Tiborné a Rakamaz Takarék elnöke, aki hozzátette, mindhárom Takarékszövetkezet csatlakozott a TakarékPont Hálózathoz, ami a közel egymillió ügyfelével, és több száz ATM-ével az ország egyik legnagyobb bankfiókhálózata.

A TakarékPont nevet viselő hálózatban részt vevő Takarékszövetkezetek az ország minden pontján egységes - más bankok hasonló termékeivel közvetlenül összehasonlítható - lakossági termékeket kínálnak azonos márkanév és logó alatt. Célja a Takarékszövetkezetek egységes piaci fellépésének megteremtése és versenypozíciójuk megőrzése - egészítette ki Bede József. A TakarékPont ugyanakkor egyfajta minőségi védjegy is: a csatlakozás feltétele, hogy az adott takarékszövetkezet a TakarékPont valamennyi termékét, megfelelő színvonalon legyen képes kínálni ügyfeleinek teszi hozzá Leövey Péter.

Számos lakossági szolgáltatástípust, többféle forint és deviza számlacsomagot, hitelterméket biztosítási és befektetési termékeket választhatnak meglévő és leendő ügyfeleink. A közeljövőben vállalati termékek is felkerülnek a közös termékek palettájára. A TakarékPont hálózat együttes ereje jelentős kedvezményeket jelent az ügyfeleknek, akiket a korábbinál is magasabb színvonallal várjuk régi, és megújult kirendeltségeinkben.

Ezek is érdekelhetik