Sport

2014.06.16. 07:29

Remekeltek a Móricz leányai

A bajnoki cím mellett a Bem révén a bronz is Nyíregyházára került. Remekeltek a nyíregyházi röplabdás lányok a röplabda országos döntőben.

A bajnoki cím mellett a Bem révén a bronz is Nyíregyházára került. Remekeltek a nyíregyházi röplabdás lányok a röplabda országos döntőben.A nyíregyházi lányok vitték a prímet a nemrégiben Dunaújvárosban rendezett IV. korcsoportos röplabda diákolimpia országos döntőjében. A nyíregyházi Móricz iskola leányai a a Veszprémet és a Tatabányát 3:0-ra, majd az Egert 3:1-re győzték le, s ezzel csoportelsők lettek.

A nyíregyházi Bem Székesfehérvár ellen 3:0-ra, Kaposvár ellen 3:2-re nyert, a Kecskeméttől nagy csatában 3:2 -re kikapott, így csoportja másodikjaként került az elődöntőbe. Itt találkozott egymással a két nyíregyházi együttes, a színvonalas találkozót végül a Móricz nyerte 3:1-re. A fináléban sem tudtak megálljt parancsolni a Moravszki-házaspár pallérozta móriczosoknak, akik a csoportkörben már egyszer legyőzött Eger ellen 3:0-ra nyertek és lettek diákolimpiai bajnokok. A bemesek a bronzmeccsen szintén kitettek magukért, Szekér Lászlóné tanítványai 3:1-re győztek a kecskemétiek ellen, így bronzérmet szereztek. A döntő legeredményesebb játékosainak választották Ratkos Petrát (Móricz), és Schwegler Stefit (Bem).

- Csapatom minden egyes tagjának gratulálok az egész éves teljesítményéhez. Összességében fegyelmezetten, szépen röplabdáztunk. Ezzel a bajnoki aranyéremmel méltóképpen zárult le az eredményben gazdag többéves együttműködésünk – nyilatkozta Moravszky Gyuláné, a bajnok Móricz edzője.

 

Röplabda: IV. korcsoportos diákolimpia, országos döntő, leányok

A végeredmény: 1. Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola (Tóth Fruzsina, Ratkos Petra, Vass Vivien, Tóth Dalma, Bódi Panna, Balázsi Sára, Tudja Zsófi, Nagy Nóra, Molnár Petra, Szilágyi Csenge, Tamás Adél, Csoma Orsolya. Edzők: Moravszki Gyuláné és Moravszki Gyula.

2. Egri Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Közép- és Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet. 3. Nyíregyházi Bem József Általános Iskola (Göncz Dorina, Nagy Franciska, Hadházi Nóra, Eördogh Réka, Máté Gréta, Mihályfalvi Kira, Schwegler Stefi, Kurucz Vivien, Horváth Dorka, papp Dorka. Edző. Szekér Lászlóné. 4. Kecskeméti Belvárosi Általános Iskola Zrínyi Ilona Általános Iskolája.!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!