Sport

2014.08.10. 17:36

Nem kísérti tovább a (bal)sorsot

Kemecse - A hetedik műtét után Tóth Szilárd döntött: befejezi futballpályafutását.

Kemecse - A hetedik műtét után Tóth Szilárd döntött: befejezi futballpályafutását.

A döntés megmásíthatatlan: Tóth Szilárd befejezte pályafutását. A legutóbb Kemecsén szereplő, de magasabb szinten Újpesten, Kecskeméten és a Nyíregyháza Spartacusnál is futballozó sportember ugyanakkor nem távolodik el teljesen a sportágtól.

– Túl a harmincötödik életévemen és a hetedik műtétemen, úgy döntöttem, hogy nem kísértem tovább a sorsot – vett nagy levegőt Tóth Szilárd. – Tavaly télen, amikor arccsonttörést szenvedtem, akkor meghoztam ezt a döntést, de éltetett, hogy az Amatőr Kupában még versenyben voltunk és a bajnokságban csak egy pont volt a hátrányunk a Nagykállóval szemben. Aztán amikor a Biatorbágy elleni kupamérkőzésen térdsérülést szenvedtem, tudtam, hogy nincs visszaút, és az orvosi vélemény is megerősítette ezt bennem. Négyszer műtötték a jobb, egyszer pedig a bal térdemet, mégis azt mondom, hogy a lovaglóizom műtétem jött a legrosszabbkor. Tizenkilenc éves voltam, négyszer a kispadról vártam a bevetésre a bajnoki címet szerző Újpestben, Malajziában edzőtáboroztam a csapattal, és akkor jött ez a probléma.

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország 2014. augusztus 11-i számában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!