Sport

2015.02.05. 10:52

Jól kockáztattak, ám a végét elszúrták

Nyíregyháza - A Marso-NYKK szegedi taktikája 38 percen át működött, mégis elmaradt az idegenbeli győzelem.

Nyíregyháza - A Marso-NYKK szegedi taktikája 38 percen át működött, mégis elmaradt az idegenbeli győzelem.

Amikor Nikola Vaszojevics hárompontosával visszavette a vezetést (74–76) a Marso-NYKK, aligha volt ember az újszegedi sportcsarnokban, aki arra szavaz, hogy másfél perc múlva már minden elúszik a vendégek számára. Pedig ez történt, a házigazda SZTE-Szedeák pillanatok alatt 85–76-ra lépett meg, és végül 87–78-ra nyerte meg a hétközi élvonalbeli férfibajnokit.

– Csak magunkat okolhatjuk a vereségért, amit harmincnyolc percen át felépítettünk, azt pillanatok alatt porrá zúztuk, és emiatt nagyon mérges vagyok – mondta Sitku Ernő, a nyíregyháziak vezetőedzője. – Védekezésben és támadásban is hibákat követtünk el, mert előbb lehetőséget kínáltunk arra a Szegednek, hogy triplát dobjon, majd az időkérést követően merően mást játszottunk, mint amit megbeszéltünk. Utóbbira már többször volt példa ebben a bajnokságban, de nem tudok vele megbarátkozni és nem tudom elfogadni ezt a jelenséget.

A sorsolás innentől kezdve pokolian nehéz, legközelebb az éllovas Paks látogat a bujtosi csarnokba, a mérkőzés vasárnap 16.30-kor kezdődik.

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország február 6-i számában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!