Nem akar megélhetési edzőnek menni

Nyíregyháza - A Bencs villa Többszemközt sorozatának első sportos vendége Rudolf Gergely volt.

Ha valaki elfelejtette volna, hogy Rudolf Gergely mennyire volt technikás, a rendezvényen megcsodálhatta az egykori kiváló labdarúgó képességeit. Az elegánsan öltözött, 27-szeres válogatott játékos persze nem kezdett el dekázni a Bencs villa előadótermében, a beszélgetés mellett egy videó elevenítette fel az emlékeket. Rudi jól bánt a labdával, számtalan találata közül kiemelkedik a svéd válogatottnak lőtt győztes gólja, megrezgette a hollandok hálóját, a San Siróban bevette a Milan kapuját, valamint elsült a lába a Levszki Szófia elleni BL-meccsen is.

Élet-halál harc az akadémián

De kezdjük az elején. A kis Gerinek az édesapja és Hajdú Józsi bácsi edző adta meg az első lökést a focistakarrier felé, ami ideje korán véget érhetett volna.

– Ha jól emlékszem, kétszer is el akartak küldeni Nyíregyházáról, aztán tizenhárom évesen bekerültem a korosztályos válogatottba, aminek az egyik tornáján részt vehettem – felelt Rudolf Gergely az est házigazdája, Kováts Dénes kérdéseire. – Ott nagyon jól ment a játék, felfigyelt rám egy menedzser, ő jó kapcsolatban volt Bölöni Lászlóval, a Nancy felnőttcsapatának edzőjével, aki szeretett volna két magyar fiút az akadémiára. Én lettem az egyik szerencsés. Nagyon jókor jött ez, mert az általános iskola végén lehet, hogy abba is hagytam volna a focit.

Rudi első éve nem sikerült jól az akadémián, amíg itthon jó képességű labdarúgónak számított, ott újra kellett tanulnia mindent. A bentlakásos kollégiumba ráadásul nem barátkozni érkeztek a fiatalok.

– Sok srácnak ez az egyetlen lehetősége kitörni, de az edzők is szerették, ha harcolnak egymással a fiúk. Volt, hogy letéptem valaki nyakláncát, szétrúgtuk egymást, élet-halál harc volt az edzéseken is. Ezt hiányolom itthon az utánpótláscsapatoknál. Egyébként nagyon összetett képzés a francia, és olyan tiszteletet neveltek belénk a futball iránt, amit a karrierem végéig próbáltam tartani.

Geri később profi szerződést kapott a felnőttcsapatnál, Francia Kupát nyert, de nyolc év után honvágya is volt, kellett a váltás, így jött képbe a DVSC.

– Voltak bennem kétségek, hogy érdemes-e hazajönnöm, de akikkel beszélgettem, azt mondták, hogy „te csinálsz belőle jó vagy rossz döntést”. A Lokira szívesen emlékszem vissza, az volt az egyetlen csapat, amelyikben mindig éreztük, hogy nyerni fogunk. A távozásomkor aztán volt egy kis huzavona a szerződésem körül. Nagy hibám volt, hogy szerződést kötöttem a menedzserrel. A játékos nem tudja, hogy kik érdeklődnek iránta, a menedzser ezt úgy intézi, hogy magának legyen a legjobb. Kiderültek olyan dolgok, amikről nem tudtam, például a Fiorentina érdeklődéséről csak később hallottam. Úgy gondolom, itthon nincs szükség menedzserre, de ha külföldre akarsz igazolni, akkor egy szükséges rossz.

Genoa következett, ahol nagyon szeretett játszani, jó edző keze alatt, nagy nevű csapattársakkal futballozhatott, majd egy rosszabbul sikerült görög „túra” után hosszabb távra tervezett, és ki is csúszott az átigazolási időszakból, így ismét Magyarországra, a Diósgyőrbe szerződött.

– A DVTK-nál nem úgy alakult, ahogy terveztem, egy év után láttam, hogy nem halad előre a csapat. Megmondtam, hogy nem szeretnék maradni: „ti a pénzeteket vesztegetitek, én az időmet, ez senkinek nem jó”. Fura dolgok is történtek, amiket a játékos lát, de nem az ő dolga és nem foglalkozik velük. A szurkoló a legtöbb esetben nem tudja, hogy mi van a háttérben, pedig a kluboknak be kellene vonniuk őket, hogy a csapat részének érezzék magukat.

Békében váltak el

Viszonylag könnyen tudott új csapatot találni, és Győrben szeretett is élni. Tizenegy magyar játékos összetartó közösséget alkotott, a csapatnak is jól ment, Horváth Ferencnél élmény volt edzésre is járni, de beütött a Questor-botrány. A Vidibe nem szívesen ment, nem is szerzett jó emlékeket, majd hazatért. Ez az időszak is rövidebb lett a vártnál.

– Nagy tervekkel indultunk itthon, próbáltunk is megtenni mindent. Volt aztán egy edző- és vezetőségváltás, nem úgy alakultak a dolgok… Azt hozzá kell tenni, Révész Bálinttal békében váltunk el, ma is tartjuk a kapcsolatot. A szezont és a pályafutásomat is Balmazújvárosban fejeztem be. Nem voltam már ahhoz elég motivált, hogy nyáron ismét költözzünk a családdal.

Csak ha a szakma az első

Beszél angolul, franciául és olaszul, folyamatosan tanul, fejleszti magát. Úgy tűnik, Rudolf Gergelyt azután sem kell félteni, hogy kikerült a profi sportolókat körülvevő „burokból”.

– Próbáltam olyan dolgok után nézni, amivel a karrierem után is meg tudom tartani az addigi életszínvonalat, és nem kell megélhetőségi edzőnek mennem. Csinálom az MLSZ sportigazgatói képzését és az egyetemen közgázt tanulok. Sportigazgató szívesen lennék, de csak akkor szeretnék a futballban dolgozni, ha a szakma az első. Egy olyan futballcsapatnál, ami esetleg gazdasági alapon működik, el lehet adni külföldre játékost, kijönnek a nézők a mérkőzésekre. Valljuk be, távol vagyunk még Európától. Haladunk előre, de kell még fejlődni. Ebben szeretnék segíteni, de ha nem lesz rá lehetőség, akkor sem dőlök a kardomba. Bízom benne, hogy találok olyan civil munkát, amiben lesz akkora örömöm, mint a fociban volt. MK

Klubok

Rudolf Gergely pályafutása

Nancy 2005–2007

DVSC 2007–2010

Genoa 2010–2012

Bari (kölcsönben) 2011

Panathinaikosz (kölcsönben) 2011–2012

Diósgyőr 2012–2013

Győri ETO 2013–2015

Videoton 2015–2016

Spartacus 2016–2018

Balmazújváros 2018

Emlékezetes pillanatok

– Elégedett vagyok a pályafutásommal – összegzett Rudolf Gergely. – Több és kevesebb is lehetett volna benne. Biztosan jobb lett volna, ha találok egy jó menedzsert, aki komolyabban felépít, és nekem is volt rossz döntésem, ami negatív irányba befolyásolta a karrieremet, de maximálisan elégedett vagyok azzal, amit elértem. Örülök, hogy megéltem olyan pillanatokat, amiket semmi nem ad vissza. Sok volt a stressz persze, nem tudtunk aludni egy-egy ­meccs előtt. Szeretnék még „nem aludni”.

KM