szon-sportoldal

2011.08.22. 08:35

Deák, a kemény fából faragott diák

Labdarúgás - Balul kezdődött az idény  a Rakamaz – kiváltképp Deák Gergő számára. A Szi-Zo Sport megyei első osztályban szereplő csapat 3–2-re elbukta a mátészalkai fellépést, miközben a tizennyolc éves futballistát mentő szállította el a pályáról.

Labdarúgás - Balul kezdődött az idény  a Rakamaz – kiváltképp Deák Gergő számára. A Szi-Zo Sport megyei első osztályban szereplő csapat 3–2-re elbukta a mátészalkai fellépést, miközben a tizennyolc éves futballistát mentő szállította el a pályáról. A védekező középpályást azonban kemény fából faragták: a kórházi kezelést követően, még szombat este hazatért. Sőt, a Debreceni Egyetem történelem szakos hallgatójának esze ágában sincs kihagyni a hét közepére beiktatott gólyatábort.

Immár történelem, hogy Deák Gergő az ominózus mérkőzés 72. percében összefejelt egy hazai játékossal: felrepedt fejbőre erősen vérzett, megszédült, így orvosi ellátásra szorult.

– Egy pillanatra sem vesztettem el az eszméletemet, mondhatom, előfordult már rosszabb is – jelezte Deák Gergő, hogy nincs ok az aggodalomra. A Nyírsulitól télen átigazolt titán ráadásul nem előszőr került csávába. – Bevittek a szalkai kórházba, a röntgen után összekapcsolták a két centis sebet, majd a meccseimre szinte mindig elkísérő édesapám hazafuvarozott. Nem is volt olyan durva az egész... Korábban megesett, hogy ütköztem az ellenféllel és agyrázkódást szenvedtem, ráadásul le sem jöttem a pályáról. Máskor a saját kapusommal keveredtem hasonló balesetbe, de szerencsére abból sem lett komolyabb baj. Lehet, a szervezetem már megszokta az ilyen kalamajkákat. Remélem, a folytatás azért nem lesz ennyire kalandos, természetesen mielőbb játszani akarok.

KM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!