Drága zsebtükör

2020.02.12. 17:55

Csak egy hajtás és más semmi? Samsung Galaxy Z Flip

Sokan emlékeznek még a kagylóformán kihajtható butafonokra, amelyek becsukva kényelmesen elfértek a zsebben, kihajtva meg a kézben.

Valami hasonlót hoztak divatba a hajtogatós készülékek. Csak míg a tavaly debütált Samsung Fold nagyjából egy hagyományos okostelefon méretéből hajtható ki majdnem a duplájára, a Magyarországon február 21-től kapható Z Flip 6,7 hüvelykes, szinte mondhatni normál méretű és felébe lehet hajtani. Tehát kis helyen elfér, a mérete leginkább egy zsebtükörre hajaz.

Míg a butafonoknál megelégedtek azzal, hogy alul volt a fizikai billentyűzet, felül pedig a kijelző, most csúcstechnológiát alkalmazva maga az érintőképernyő hajlik.

Ezzel a bonyolult, bár igényes megoldással persze ezer baja volt a Samsung Foldnak is, jócskán megkésve hozhatták forgalomba. Újabban szintén kellemetlen híreket lehet hallani a kezdetben oly bíztatónak tűnő versenytárs, a Motorola (előzmények itt és itt) kapcsán, mert nyikorog és tönkremegy a csukogatásba a kijelző felülete.

A Samsung hangsúlyozza, hogy a Galaxy Z Flip zsanérja bírni fogja a gyűrődést,

ami a potom 535 ezer 900 forintos árért talán el is várható.

Ezzel az összeggel már nagyjából be is lőtték a célközönséget, amit a gyár sajtóanyaga kellően árnyaltan így fogalmaz:

„A Galaxy Z Flip egyedi stílusát azok számára alkották, akik a csúcstechnológiás eszközeiken keresztül fejezik ki magukat.” Magyarán szólva az önkifejezés eszköze, ha az átlagosnál jóval drágább tömegterméket villantunk elő a zsebből.

A kütyü rejtett zsanérja egyedi megoldás: aprólékosan megtervezett, kettős CAM mechanizmus segítségével biztosítja, hogy minden kihajtás és összecsukás pontos és stabil legyen. A készülék széles szögtartományban hajtható ki, akár egy laptop képernyője.

A zsanérban megtalálható a Samsung új „seprő technológiája”, amely mikroméretű műanyag rostok segítségével tartja távol a koszt és a port a készüléktől.

A Flipen az üzenetek, hívások és értesítések összecsukott, álló, vagy nyitott állapotban is azonnal megjelennek. Összecsukva a dátum, az idő és az akkumulátor töltöttsége egy pillantással ellenőrizhető. A valós idejű értesítésekkel a felhasználók a készülék kihajtása nélkül is fogadhatnak hívásokat, az üzeneteikre pedig az értesítésre koppintással, majd a készülék kinyitásával válaszolhatnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!