Nyíregyháza

2022.03.11. 10:08

A mélyponton írta az új dalát Miviana

A nyíregyházi énekesnő legsikeresebb produkciói több százezres megtekintést értek el.

KM

Új dallal jelentkezett Miviana: a dalszerző-énekes legfrissebb szerzeménye – amely az első magyar nyelvű szám a saját produkciói közül – mindössze három perc alatt született. 
 


Külsőleg is megújult 


– Egy üres lakásban álltam, és vártam a tulajra, hogy átadja a kulcsokat. Hamarabb odaértem mindenkinél. Sétáltam a falak között, és azon gondolkoztam, hogy biztosan helyes döntést hoztam-e. Megrohantak az emlékek, igyekeztem nem megfulladni a súlyuk alatt. Próbáltam előretekinteni és megmutatni, hogy minden rendben. Nem volt tudatos, de végig dúdolgattam, hol halkan, hol hangosan, így enyhítettem a fájdalmam – mesélte a nyíregyházi énekesnő az Éjjelente című dal történetéről. 

 


A korábban az Omegával is dolgozó Minya Vivien, vagyis művész nevén Miviana YouTube-csatornáján több százezres megtekintést értek már el a feldolgozásai. Bár az Éjjelente váza mindössze néhány perc alatt készült el, csak másfél évnyi munka után nyerte el végleges formáját. A dalon Kiss Petivel, a The Pontiac együttes zenészével dolgozott együtt. Mire a nótát bemutatta a közönségnek, Miviana a külsején is sokat változtatott. 


– Mindig is szerettem variálni a kinézetemet, sokáig úgy voltam vele, hogy ez az útkeresésem része. Most kezdek rájönni, hogy ez csupán egy eszköz, amivel kifejezhetem önmagam – fűzte hozzá. 

 

Borítókép: Miviana három perc alatt írta meg új dalát | Fotó: Magyar Sára Veronika

Címkék#Miviana

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában