Nyíregyháza

2020.09.08. 11:26

Igazi élmény az erdőben

A hétvégén újra próbára tehették saját képességeiket a vállalkozó szelleműek.

Negyedik alkalommal rendezték meg a Decathlon Élménypróbát, a hétvégén az erdei tornapályán várták a mozgásra vágyókat. A jelentkezőknek egy öt kilométeres távot kellett lefutniuk, azonban a szervezők ezúttal készültek néhány csavarral: huszonhárom különböző akadály leküzdése is része volt a feladatnak.

Kicsiknek és nagyoknak

Pokrovenszki Gergely, az esemény főszervezője lapunknak elmondta: a sportrendezvény kiváló alkalmat adott a csapatépítésre, illetve egy igazi családi programnak is megfelelt, hiszen szülői felügyelet mellett már tízéves kortól indulni lehetett a próbán, a legkisebbeket pedig egy gyerekeknek készült mini­pálya is várta.

A táv első befutói kevesebb mint fél óra alatt teljesítették a távot, de ez nem jelenti azt, hogy ezzel ki is fogytak az élményekből: többek között arra is vállalkozhattak, hogy a színpadon kipróbálják a petrencerúdtartást ifj. Fekete László erőember irányításával.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában