Városnapi önbíráskodás

2019.07.30. 16:02

Együtt italoztak a kiskorú sértettel, majd a földön fekve rugdosták

Önbíráskodás miatt tartóztatta le a bíróság a testvéreket.

Forrás: Pixabay

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. július 30-án csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntette miatt indult eljárásban egy hónap időtartamra elrendelte fiatalkorú M.P., M.D. és M.G. gyanúsítottak letartóztatását.

Az ügyészség indítványa szerint a gyanúsítottak testvérek, akik 2019. július 27-én egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település városnapi rendezvényen vettek részt. Ott összetalálkoztak egy ismerősükkel, a kiskorú sértettel, akivel együtt is italoztak az este folyamán. Később észlelték a gyanúsítottak, hogy M.D. gyanúsított zsebéből eltűnt 200 ezer forint, és arra gondoltak, hogy azt a sértett vehette el tőle. Emiatt a sértettet kérdőre vonták, aki tagadta, hogy pénzt vett volna el a gyanúsítottaktól, ezért a gyanúsítottak őt többször megütötték, amitől a sértett a földre esett. Ezt követően a földön fekvő sértettet a gyanúsítottak több alkalommal megrúgták.

A bíróság álláspontja szerint a büntetett előéletű gyanúsítottak vonatkozásában megalapozottan feltehető, hogy büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, megszöknének vagy elrejtőznének, illetve veszélyeztetnék a bizonyítást, vagy újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követnének el. A fentiekre tekintettel a bíróság megítélése szerint a kiemelten súlyos és magas büntetési tétellel fenyegetett bűncselekmény miatt a gyanúsítottak letartóztatása szükséges.

A végzés nem végleges, a gyanúsítottak és védőik, valamint a törvényes képviselő fellebbezést jelentettek be.

Nyíregyházi Törvényszék

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában