Lefogták a munkatársai

2021.04.30. 07:37

„Most megöllek” – Késsel támadt a főnökére az encsencsi közmunkás

A letartóztatását indítványozza a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség annak az encsencsi közmunkásnak, aki munkahelyi vitája során késsel támadt a főnökére.

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított közmunkásként dolgozik az encsencsi önkormányzatnál. 2021. április 28. napján reggel a munkahelyén a szabadság kiadása kapcsán szóváltásba keveredett a főnökével, melynek során elővette a magánál hordott 5,5 cm pengehosszúságú zsebkést, majd – miközben azt kiabálta, hogy „most megöllek” – a főnöke irányába indult, a kést a sértettre irányította. Nem sikerült megszúrnia a sértettet, mert a munkatársai lefogták, de a szorításból kiszabadulva ismét a főnöke után indult, aki végül beült az ott parkoló gépkocsijába, és telefonon segítséget kért. A további bűncselekményt a gyanúsított munkatársai akadályozták meg, mert ismételten lefogták.

Szerencsére sérülés nem keletkezett senkin, azonban a rendőrség emberölés bűntettének előkészülete miatt gyanúsítottként hallgatta ki a férfit és őrizetbe is vette. A férfi teljes beismerő vallomást tett, azonban a kihallgatás végén közölte, hogy amennyiben hazaengedik, másnap leszúrja a főnökét.

Erre tekintettel az ügyészség szerint fennáll annak a lehetősége, hogy a gyanúsított szabadlábon befejezné az emberölést, ezért a megyei főügyészség indítványt tett a gyanúsított egy hónapra való letartóztatására.

Az indítványról ma dönt a nyomozási bíró.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség -

Letartóztatta a bíróság

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. április 30-án emberölés előkészületének bűntette miatt indult eljárásban egy hónapra elrendelte D.Zs. gyanúsított letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. április 28-án a reggeli órákban egy Szabolcs megyei település külterületén dolgozott közmunkásként, amikor szóváltásba keveredett a munkát irányító sértettel. A gyanúsított többször megöléssel fenyegette a munkairányítót, majd zsebéből elővett egy kést és ölési szándékát kiabálva üldözni kezdte a férfit.

Ekkor a gyanúsítottat a munkatársai lefogták, így megakadályozták, hogy megszúrja a munkavezetőt, de ő kiszabadult fogásukból és tovább követte a sértettet kezében a késsel. A sértett ekkor a közelben parkoló személygépkocsijába menekült és onnan telefonon kért segítséget.

Mivel a gyanúsított azt követően is kitartóan támadta késsel a kezében a sértettet, hogy munkatársai megpróbálták ebben megakadályozni, a bíróság döntése szerint megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra helyezése esetén ismét a sértett életére törne, vagy újabb bűncselekményt követne el sérelmére, ezért elrendelte letartóztatását.

A végzés nem végleges mivel azt az ügyész tudomásul vette, de a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be ellene. A jogerős döntést a Nyíregyházi Törvényszék fogja meghozni.

- Dr. Resán Dalma, sajtószóvivő -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!