Katasztrófavédelem

2021.10.28. 18:23

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei katasztrófavédelmi sugárfelderítő egység lett a legjobb

Október 27-28-án, Budapesten tartották a katasztrófavédelmi sugárfelderítő egységek vetélkedőjét.

A szerdai versenynapon Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Csongrád-Csanád és Zala, a csütörtökin Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sugárfelderítő egysége teljesítette a három részből álló feladatsort.

Az első helyszínen az elméleti tudást mérték fel, a háromfős csapatoknak negyvenöt kérdésre kellett negyvenöt perc alatt válaszolniuk. A tesztlapon egyebek mellett sugárzási alapfogalmakkal, és a sugárfelderítő egység járművén található mérőműszerekkel kapcsolatos kérdések szerepeltek.

A gyakorlati feladatok során, változatos módon, de a valós körülményeket modellezve „elrejtett” sugárforrások felderítése volt a középpontban. A feltételezés szerint egy felújításra váró épület alagsorának két egymás melletti helyiségében a munkások sugárveszély-jelölésű, zárt dobozokat láttak. A feladatot nehezítették a korlátozott látási viszonyok, valamint a pince jellegű épületrész jellegzetességei.

A harmadik helyszínen a kiemelt külföldi delegáció védelmének biztosítási feladataival kapcsolatos eljárásrend és a gyakorlati végrehajtás kivitelezése alapján gyűjtöttek versenypontokat a résztvevő egységek.

A verseny zárásaként először Kovács Miklós Bonifác tűzoltó ezredes, országos iparbiztonsági főfelügyelő köszöntötte a versenyzőket. Megköszönte a lelkiismeretes felkészülést, és hangsúlyozta, a vetélkedő célja nemcsak az volt, hogy felmérje a csapatok tudását, hanem az is, hogy kiderüljön, vannak-e, és ha igen, melyek a fejlesztendő területek.

Az elméleti feladat teljesítése során minden csapat jó teljesítményt nyújtott. A belső tér átvizsgálásakor a pályafelügyelők egyebek mellett figyelték a parancsnoki munkát, az információszerzés módját, az egymás közötti kommunikációt, a felderítési stratégiát, az eszközhasználatot, a sugárvédelmi szabályok betartását. A csapatok fegyelmezetten, szisztematikusan dolgoztak, a versenyt felügyelő szakemberek kiemelték, hogy az egymás közti információcsere fejlődött a legutolsó, 2018-as verseny óta.

A katasztrófavédelmi sugárfelderítő egységek idei versenyét Szabolcs-Szatmár-Bereg megye sugárfelderítő egysége nyerte, a második helyezést a Zala megyei, a harmadik helyezést pedig a Csongrád-Csanád megyei egység nyerte el.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság -

Ezek is érdekelhetik