Szabolcs-Szatmár-Bereg

2021.12.01. 13:30

Kolléganőjének mutogatta a fegyverét a rendőr, ami véletlenül elsült – ezt a büntetést kapta

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa 2021. december 1-jén hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki szolgálati lőfegyverével vétlen lövést adott le a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság egyik rendőrkapitányságának irodájában.

Forrás: illusztráció/shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az ügyészség még 2021 októberében emelt vádat a férfival szemben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban az ügyészség indítványt tett arra, hogy a törvényszék katonai tanácsa a vádlottal szemben tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján szabjon ki pénzbüntetést és tiltsa el a lőfegyver használatával járó foglalkozásoktól.

A vádlottal szemben a bíróság 2021. október 13-án – tárgyalás mellőzésével – meghozta a büntetővégzést, amelyben őt 520.000 forint pénzbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a lőfegyver használatával járó foglalkozástól.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a zászlós 2020. szeptember 16-án bűnügyi technikusi szolgálatot látott el a rendőrkapitányságon. A férfi 12 óra után bement az egyik irodába kávézni. Itt beszélgetésbe elegyedett az egyik kolléganőjével, akinek az érdeklődésére elővette a PA-63 típusú szolgálati maroklőfegyverét azért, hogy azt megmutassa neki. A zászlós az erre a célra kijelölt töltő-ürítő helyiség helység helyett az irodában, ahol jelen volt egy másik kolléganő is, a lőfegyverből kivette a tárat, ellenőrizte annak töltetlenségét, majd a fegyvert átadta a kolléganőjének. A maroklőfegyver szánját a nő a vádlott kérésére hátra húzta, s mivel a fegyver nem volt kibiztosítva, így az elsütőbillentyűt nem tudta működtetni. A nő ezt követően a maroklőfegyvert úgynevezett feszített állapotban visszaadta a zászlósnak, aki abba a töltött tárat azonnal visszahelyezte, majd azt a hordtokba eltette.

A férfi ezután tovább folytatta a beszélgetést a kolléganőjével, közben azonban eszébe jutott, hogy a szolgálati lőfegyverét nem fesztelenítette, ugyanakkor azt elfelejtette, hogy a tárat már visszahelyezte a fegyverbe. A vádlott ekkor a tokból ismét elővette a fegyvert, a szánt hátra húzva azt csőre töltötte és az elsütőbillentyűt elműködtette.

A férfi így 154 centiméter magasságban, vízszintesen, az irodában tartózkodó másik kolléganő melletti szekrényre célozva lövést adott le.

Az íróasztalnál ülő nő mellett a 9 milliméteres lövedékmag körülbelül 150 centiméterre haladt el, átszakította a mellette lévő szekrény oldalára akasztott dzsekijét és a mellényét. A lövedékmag a szekrénybe csapódott, majd annak hátfalán és nyitott ajtaján is gurulatot kapott, végül energiáját elveszítette és a padlón megállt. A szekrény oldalfalát átszakító lövedékmag magában hordozta annak a lehetőségét, hogy gurulat esetén röppályája a helyiségben tartózkodó személyek testét keresztezze. A zászlós a töltő-ürítő helyiség használatát továbbra is mellőzte, lőfegyveréből a tárat kivette, majd a csőben található lőszert a szán elhúzásával kivette a fegyverből.

A büntetővégzés kézhezvételét követően a törvényes határidőn belül az ügyészség és a vádlott is tárgyalás tartása iránti kérelmet nyújtott be. A büntetővégzés így akkor nem emelkedett jogerőre, a bíróság az ügyben kitűzte az előkészítő ülés időpontját. A vádlott akkor nem tett beismerő nyilatkozatot, a tárgyaláshoz való jogáról nem mondott lesz. Vallomásában előadta, hogy a cselekményét megelőzően egy kábítószerültetvény helyszínén dolgozott, amit a rendőrség felszámolt, ezt követően ment be a rendőrkapitányságra.

A férfi álláspontja szerint a helyszínen hiába volt védőöltözetben, a kannabisz növények a tudatát megzavarhatták, a tényállást egyébiránt nem vitatta.

A bizonyítási eljárás során a vádlott védekezése nem nyert megállapítást, kábítószerrel kapcsolatos szemlén, kutatáson az általa említett napon nem vett részt, ott körülbelül 10-15 percet tölthetett el. Más, a helyszínen dolgozó rendőrök ilyen problémát nem jeleztek, maga a vádlott sem jelentette, elmondása szerint viszont tisztában volt azzal is, hogy jelenési kötelezettsége lett volna.

Dr. Kálmánczi Antal János hb. főhadnagy katonai bíró a vádlottat bűnösnek mondta ki foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében, ezért őt 520.000 forint pénzbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a lőfegyver használatával járó foglalkozástól.

A bíró indokolásában elmondta, hogy súlyosító körülményként értékelte a gondatlanság magasabb fokát, továbbá azt, hogy a vádlott cselekményével több személy életét, testi épségét veszélyeztette és három alkalommal már volt fenyítve. A vádlott védekezését a bíróság nem fogadta el, azt semmilyen körülmény nem támasztotta alá.

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsának ítélete nem jogerős, az ügyész súlyosítás, míg a vádlott enyhítés miatt fellebbezett.

Debreceni Törvényszék

https://szon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/loves-dordult-a-fehergyarmati-rendorkapitanysagon-video-5597768/

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában