Az alázat üzenete

Méltóak vagyunk a folytatásra, az emlékezésre, a hajdanvolt eszmék fennkölt citálására? Tetteinkkel, s nem pusztán születésünkkel szereztünk jogot lépdelni a dicső elődök nyomdokán?

Arad lesújtó válaszokkal szembesít, a magyar politika és közélet jó ideje sorrendet tévesztett. Emlékeztetőül hát: „A Haza mindenek előtt”, aztán jöhetnek az eltérő gondolatok, ütközhetnek a nézetek, lehetnek viták, színezhető a paletta pirosra, narancsra, kékre, zöldre – de az égbolt fölöttünk nem szivárványszínű, hanem piros-fehér-zöld.

Itt, a Kárpát-medencében nem vagyunk se rokona, se ismerőse senkinek, a bőrünkön érezzük ezt minden nap a történelem torzóján nyalogatva sebeinket, ám a vértanúk alázata nélkül sebeink sem lesznek – nem..., a sebeink nem gyógyulnak be, hanem odaveszünk a marakodásban. Dicstelen halál víziója ez, messze a vértanúkétól.

Vécsey gróf, a halálba menők rettenetes utolsó helyén Damjanich tábornok holtteste előtt letérdelt és kezet csókolt neki, aztán ő is életét adta egy szent ügyért. Ma mit látunk? Eszelős ragaszkodást pozícióhoz, hatalomhoz és vagyonhoz – a köz vagyonához. „Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt” – búcsúzott e szavakkal gróf Vécsey. Aranybetűkkel írnám fel a Parlament homlokzatára.

Kapcsolódó cikkek:

• Véres leszámolás Aradon
• Emlékezés a Dessewffy-családra
• Visszakapta lobogóját a szellemhajó
• Igazoltatás a lőtéren

- Nyéki Zsolt -