Helyi közélet

2012.02.08. 13:14

MSZP: A kormány a szegényeket szegényebbé, a gazdagokat gazdagabbák tette

Nyíregyháza – Amikor a parlament elfogadta az idei évre vonatkozó adótörvényeket, felhívtam a figyelmet arra, hogy ez a Szabolcs megyeiek 90 százalékát hátrányosan érinti, s most, a januári fizetések kézhezvételekor ez beigazolódott – mondta szerdai sajtótájékoztatóján dr. Veres János, az MSZP megyei elnöke.

Nyíregyháza – Amikor a parlament elfogadta az idei évre vonatkozó adótörvényeket, felhívtam a figyelmet arra, hogy ez a Szabolcs megyeiek 90 százalékát hátrányosan érinti, s most, a januári fizetések kézhezvételekor ez beigazolódott – mondta szerdai sajtótájékoztatóján dr. Veres János, az MSZP megyei elnöke.– Egy átlagos jövedelemmel rendelkező megyei munkavállaló tízezer forinttal kevesebbet bért kap, mint korábban, ez pedig megengedhetetlen. Felszólítjuk a kormányt, hogy változtassa meg az adórendszert, mert a jelenlegi Szabolcs megye elleni merénylet, mely százezreket sújt. Halmi József megyei frakcióvezető felhívta a rokkantsági nyugdíjban részesülők figyelmét arra, hogy március 31-éig kérjék a felülvizsgálatukat, ellenkező esetben május 31-éig megszűnik az ellátásuk.

– A kormány a szegényeket még szegényebbé, a gazdagokat még gazdagabbá tette, az pedig elfogadhatatlan, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint meg lehet élni havi 47 ezer forintból – mondta Halmi József, aki arra kérte a minisztert, próbálja ki, amiről beszél.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Egészségügyi Holding Zrt. vezérigazgatójának őrizetbe vétele kapcsán Veres János azt mondta: a közgyűlés tagjai közül többen is felhívták már a figyelmet a holding problémáira, ám ezeket a felvetéseket a közgyűlés elnök arrogánsan visszautasította. Azt kérik, Seszták Oszkár kövesse meg ezen képviselőket, s vonja le az ügy politikai következtetéseit.

- Száraz Ancsa -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában