Helyi közélet

2013.10.01. 13:57

Jól ismerik történelmüket a fehérgyarmati „szakisok”

Fehérgyarmat - A Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zrt. és a Németh László Gimnázium által rendezett országos történelmi műveltségi vetélkedőn a fehérgyarmati Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola csapata eredményesen szerepelt, és a 4. helyen végzett összesítésben.

Fehérgyarmat - A Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zrt. és a Németh László Gimnázium által rendezett országos történelmi műveltségi vetélkedőn a fehérgyarmati Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola csapata eredményesen szerepelt, és a 4. helyen végzett összesítésben.

– Országos történelmi műveltségi vetélkedőn vett részt az intézmény 10/a osztályának három tanulója, Nyikitina Katalin, Szabó Fanni, és Lengyel Ádám – közölte Péter Tóth Gabriella tanárnő, aki a fehérgyarmati diákokat, mint osztályfőnök készítette fel az országos történelmi versenyre.

Ez egy háromfordulós vetélkedő volt, az elsőt még áprilisban rendezték, amikor már több mint 400 csapat adta le a nevezését. Ekkor az ókori Kelet, Róma és Görögország témakörében kellett feladatokat megoldaniuk a versenyzőknek, a csoportkörből 42 iskola jutott tovább, köztük a fehérgyarmatiak is.

– Utána 4 csoportot állítottak fel a szervezők, és a második, úgynevezett regionális vetélkedőn, amelynek Nyíregyháza adott otthont – lettünk negyedikek. A döntőben különböző játékos feladatok, írásbeli tételek voltak. A „szakisok” külön dicséretben is részesültek, hiszen a Honfoglalás korából, Ajtony vezérnek a plakátját kitűnően elemezték ki. fel az országos történelmi versenyre.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában