Helyi közélet

2014.06.07. 14:55

Kollégisták kötetei Kárpátaljára

Kárpátalja - Csütörtökön 24. alkalommal indultak kárpátaljai adományozó útra a záhonyi Dr. Béres József Kollégium diákjai.

Kárpátalja - Csütörtökön 24. alkalommal indultak kárpátaljai adományozó útra a záhonyi Dr. Béres József Kollégium diákjai. Háda Imre polgármester vezetésével először 1996-ban vittek adományokat a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolák számára a záhonyi intézmények és civil szervezetek. Azóta a jószolgálati utak szervezője a Dr. Béres József Kollégium közössége lett, ahol folyamatosan élnek és tanulnak határon túli diákok, s akik egyféle hidat is képeznek a határ két oldalán működő intézmények között.

Azóta 24 alkalommal Kárpátalján, 11 esetben a Felvidéken, 3 ízben pedig Erdélyben nyújtott segítséget a kollégisták küldöttsége. Az utazások során a leghátrányosabb helyzetű magyar tannyelvű iskolákat keresik fel új és használt tankönyvekkel, szépirodalmi és ismeretterjesztő művekkel, folyóiratokkal, multimédiás ismerethordozókkal, esetenként ruházati és élelmiszer csomagokkal.

Legutóbb a szürtei középiskolába és a ráti alapiskolába látogattak el adományokkal a diákok és kísérőik. A Záhonytól mintegy 10 km-re található, 1800 lakosú, zömében magyarok lakta Szürte térségi beiskolázású középiskolájában Juhász Erika igazgatónő tájékoztatása szerint 250 gyerek tanul, míg a szomszédos, 1400-as lélekszámú Rát alapiskolájában Zoffcsák Klára intézményvezető elmondása szerint 140 kisdiákot 20 pedagógus palléroz.

Miként az elmúlt években, most is több kiadó: a Dinasztia, a DFT Hungária Kft., a Maxim, a Mozaik, a SZAK, valamint az antikvarium.hu és a regikonyvek.hu internetes kereskedés segítette kiadványokkal a záhonyi kezdeményezést, míg a Magyar Lapkiadók Egyesülete folyóiratokkal nyújtott támogatást.

A szállítás megszervezésében a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt és a Dr. Béres József Kollégiumért Alapítvány segíti a karitatív kezdeményezéseket. A záhonyi intézmény hat éve elnyerte A Vöröskereszt Bázisiskolája címet is.

Furda Attila - Tancsik Róbert

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában