Helyi közélet

2015.05.13. 13:25

Megvalósult a régi álom

Nagyhalász - Egyrészt pályázati forrásból, másrészt a novemberi jótékonysági bál bevételéből épülhetett meg a játszótér.

Nagyhalász - Egyrészt pályázati forrásból, másrészt a novemberi jótékonysági bál bevételéből épülhetett meg a játszótér.

Régóta dédelgetett vágyuk volt az iskola vezetőinek és a pedagógusoknak, hogy modern, az uniós normáknak megfelelő mozgásfejlesztő eszközökkel felszerelt játszótérrel örvendeztessék meg a nagyhalászi Csuha Antal Baptista Általános Iskola alsó tagozatos diákjait.

Ebben az évben lehetőség nyílt a játékok beszerzésére. A közel kétmillió forintos beruházás egyrészt pályázati forrásból, másrészt a novemberi jótékonysági bál bevételéből, önzetlen adományaiból valósulhatott meg.

A napokban rövid ünnepség keretében hivatalosan is birtokukba vehették a nebulók nagy-nagy örömmel a létesítményt. A ragyogó napsütésben örömteli gyermekzsivajtól volt hangos az iskola udvara. Mostantól egy – a mozgásfejlődést is segítő – játszótéren tölthetik hasznosan a gyermekek a szabadidejüket – tájékoztatta szerkesztőségünket Ujhe­lyiné Magyari Zsuzsanna, az oktatási intézmény igazgatóhelyettese.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában