Akinek nem jutott dinnyeföld

Savanyú Pistára, azaz a kedélytelen, a humorérzék hiányában szenvedő emberre szokták mondani, hogy „olyan, mint akinek nem jutott dinnyeföld”. De vajon mi van azokkal, akiknek jutott? Méghozzá nem is kevés. Hisz tavaly például hatezer hektáron termesztettek az országban csak görögdinnyét, és ötszázon sárgát. Györke László jegyzete.

Hogy ez sok-e, vagy kevés? Ha el kell adni – és ráadásul a termés is jó – akkor általában sok. Ezért kampányol már második esztendeje a Földművelésügyi Minisztérium amellett, hogy ne görög-görögöt vásároljunk, hanem magyar-görögöt. Ez az idén is így lesz, görög válság ide, görög válság oda. Megvallom őszintén, csak ritkán kapni igazán jó görögdinnyét. Amióta az EU megtiltotta a lékelést, az ember bizony zsákbamacskát vesz. Mert hiába kopogtatom, nyomogatom, nem mindig sikerül beletrafálni. Mindegy, hogy görög a görög, vagy magyar.

A sárgadinnye még macerásabb. Állítólag az a jó, amelyiknek meghatározó és erős illata van, mert az már kellőképpen érett. De ez sem jön be mindig, mert lehet, hogy érett, de nem elég édes. Serdülőkorom egyik meghatározó élménye volt, amikor Pityu barátom meghívott egy hétvégére a dinnyeföldre. Állítólag rábízták az éppen érésben lévő sárgadinnye-parcella őrzését. Ő meg meghívta barátait – voltunk vagy öten – , hogy ne féljen éjszaka a csőszházban. No hiszen, kutyára bízták a szalonnát! Életemben nem ettem annyi sárgadinnyét, mint azon a hétvégén. Édes volt, zamatos, illatos. Ahhoz bizony nem kellett se cukor, se más ízfokozó...

- Györke László -