Sodrásban

Furcsák a netező magyarok: olyan, mintha a gyűlölködés tartaná őket életben. Nem voltak illúzióim, de a menekült-ügy okozta komment-cunami a maradék reményeimet is elsodorta. Száraz Ancsa jegyzete.

Azt már megszoktuk, hogy az internet világában arc nélküli, felhasználónevek mögé bújó hozzászólók mérgezik a virtuális teret, a lenyomozhatatlanság ad bátorságot az egymást mocskolók tömegeinek. A közösségi oldalon viszont mindenki magát adja – bár ne tenné!

Tündéri gyerekeikkel mosolygó édesanyák, iskolás fiatalok, halk szavú, joviális úriemberek, és békeidőben unokás-kertes-virágos fotókat megosztó nyugdíjasok fordulnak ki emberi mivoltukból és állnak a tömeghisztéria élére. Elsők között kürtölnek világgá olyan híreket, amelyekről később kiderül, hogy manipuláltak, úgy írnak kommentárt húsz éve készült, de frissnek beállított képekhez, hogy meg sem próbálnak gondolkodni. Nem, erre nincs idő, ez most a gyűlölködés kora. Így hát semmi meglepő nincs a friss felmérés eredményében: azok közül, akik mérlegelnék, hogy beengednének-e idegeneket az országba vagy sem, minden második utálja a pirézeket. Aprócska gond, hogy ilyen népcsoport nem létezik. Vagyis anélkül, hogy tudnának róluk bármit, vagy hogy találkoztak volna velük, gyűlölik őket. Tényleg ezt akartuk?

- Száraz Ancsa -