Helyi közélet

2015.11.27. 15:48

Túl kevés a szakmunkás?

Nyíregyháza - Az erős gazdaság elképzelhetetlen erős vállalkozások nélkül.

Nyíregyháza - Az erős gazdaság elképzelhetetlen erős vállalkozások nélkül.

A megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke szerint a teremben ülők mindegyike egyet akar: azt, hogy növekedjen a magyar gazdaság.

A gazdaságba áramlik

– Ez elképzelhetetlen erős vállalkozások nélkül, a TOP 100 megyei szereplői nélkül – mondta Pekó László, majd hozzátette: abban bízik, hogy az előtte szólók prognózisa beigazolódik a gyakorlatban is, azaz az uniós források hatvan százaléka a gazdaságba áramlik.

– Sajnos a tapasztalat az, hogy kevés a szakmunkás. Nincs eladó, nincs boltvezető, nincs targoncás, mert több százezer munkavállaló hagyta itt az országot. Szükség van a szakképzett munkaerőre, ehhez kell igazítani az oktatási rendszert. Ne arra neveljük a jövő generációját, hogy az a jó, ha segélyre vár az ember! – fogalmazott Pekó László, aki szerint nehéz felvenni a versenyt a nyugati országokkal, mert a dolgozót csak a nettó bér érdekli.

– Égető szükség van a gazdaság kifehérítésére, a vállalkozóbarát hivatalokra – tette hozzá a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke.

KM-TG

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában