Helyi közélet

2015.12.10. 15:06

Itt a XXI. század Ikaroszainak repülője

Nyíregyháza - Óriási a nemzetközi érdeklődés a magyar fejlesztésű repülő szerkezet iránt.

Nyíregyháza - Óriási a nemzetközi érdeklődés a magyar fejlesztésű repülő szerkezet iránt.

Aki látta már annak a svájcinak a videofelvételeit, aki rakétaemberként száguldozik a levegőben, s ha kell, a hátára szerelt eszköz segítségével még a sugárhajtású repülőgépekkel is felveszi a versenyt, bizonyára már semmin se csodálkozik.

Érdemes volt utánaszámolni

Lassan az elme szinte minden szüleménye valósággá válik. Így természetesen az emberiség legnagyobb álma, a szabadon szárnyalás is, s különösen büszkék lehetünk arra, hogy a svájciak után most hazai fejlesztők léptek Ikarosz nyomdokaiba, köztük egy nyíregyházi fiatalemberrel. A gép, amelyet kifejlesztettek, a dróntechnológián alapul, s alakját látva mintha az Avatar című filmből léptek volna ki vele.

– Egyszer belebotlottunk egy blogbejegyzésbe, ahol arról értekeztek, hogy egy drónt egy bizonyos mérethatár fölött már nem lehet megépíteni – kezdte a történetüket Kerülő Balázs feltaláló, aki Nyíregyházán végzett repülőmérnökként.

– Arra hivatkoztak, hogy megváltozik az aerodinamikája, s a gazdaságtalanságán túl azért sem megvalósítható, mert még nem tart ott a technológia. Ilyenkor egy vérbeli kutató agyába befészkeli magát a gondolat: érdemes volna ennek utánaszámolni. Néhány kollégámmal még üzletet is láttunk benne, s végül kiderült, elméletileg semmi akadálya a megvalósíthatóságnak. Akkor döbbentünk meg, amikor elkészítve az első működő koncepciódemonstrátort, egy hét alatt egymillióan nézték meg YouTube-on a próbareptetésről készült filmünket. Kiléptünk abból a magyar kutatóintézetből, ahol eredetileg dolgoztunk, s magánvállalkozásba kezdtünk.

Gyorsan elkészült az üzleti terv, s született egy olyan tricopter, amelynek a három propellerfészkében összesen hat rotorlapát forog. A teste alumínium váz, a burkolata karbonkompozit, ami nemcsak szép, de felhajtóerőt is termel. Az első két és a hátsó, harmadik rotorfészek metszéspontjában foglal helyet a pilóta, a maximális terhelhetősége 100 és 200 kilogramm között van, s a benzines áramfejlesztőjének köszönhetően – 100 kilométeres óránkénti sebességgel számolva – képes akár egy órát is a levegőben tartózkodni. Helyből emelkedik fel, s bár a repülési magasságát 30 méterben maximálták, akár 1–2 ezer méterre is képes volna felemelkedni.

Nagy magánkereslet

– Ez a drón távvezérléssel is működtethető, s nagy terhet is képes magával vinni. Jól hasznosítható kutatás-mentésben, vezeték-ellenőrzési feladatoknál, határvédelemnél, rendfenntartó erőknél, s Dubajban – ahol nemrég bemutatót tartottunk –, a tűzoltóság is érdeklődött utána. Nem titok, hogy a katonaság is felfigyelt ránk. Azt is észrevettük, hogy ha a designra is odafigyelünk, akár komoly magánkeresletre is számíthatunk.

Kerülő Balázs elmondta azt is, mennyire nem veszélyes egy ilyen szerkezeten repülni.

– Arra a szimulátorra, amit Dubajba vittünk, még a gyerekek is felültek, s pillanatok alatt megtanulták vezetni. Alapvetően egy számítógépet irányítunk, nem közvetlenül a légcsavarokat, s a számítógép fordítja le az akaratunkat a repülés nyelvére. Kiegyenlíti akár a szelet vagy a súlypontváltozást is, s ha valaki elbizonytalanodik a levegőben, elég csak elengedni a joystick-kezelőkarokat, s a „robotpilóta”, átvéve az irányítást, lebegtetve egyenesben tartja a gépet, s várja a további utasítást. A vezetés technikáját még egy autóénál is könnyebb elsajátítani, de bármennyire is gyerekjáték vele repülni, természetesen erre is kell majd vezetői engedély – sorolta.

A gép máris rendkívül népszerű, s egyre többen szállnának be a gyártásba, esetleg a marketingbe, az értékesítésébe. A konstruktőrök néhány darabot maguk is képesek elkészíteni, de a sorozatgyártáshoz alighanem partnerek után néznek majd.

– Befektetési ajánlatokat Amerikából, Kínából, illetve az arab országokból is kaptunk, sokan szeretnének erre a hajóra fölszállni, s a vásárlói vonal is ígéretesnek tűnik. Azontúl nyertünk a géppel egy innovációs díjat, s viszonylag kevés magyar között felkerültem a közép- és kelet-európai régió innovátorait felvonultató New Europe 100-as listájára. A dubaji kiállításon mi voltunk a fő attrakció, ami komoly sajtóvisszhangot generált.

Nem lesz olcsó

– Mintegy 200 paramétert kellett összehangolnunk, hogy a jármű megvalósítható legyen, s több mint két év munkája lesz abban, ha a sorozatgyártásig eljutunk – mesélte büszkén Kerülő Balázs, aki végül a találmány árát is elárulta.

– Az ára valahol egy közepes sportautóéval vetekszik majd, vagyis úgy 200 ezer dollár körül várható. Nem olcsó, de a repülő eszközökhöz képest sokkal kedvezőbb lesz.


Többszörös biztonsággal

– A biztonságot úgy próbáltuk megtöbbszörözni, hogy minden rotorfészekben két-két légcsavar pörög, s mindegyiknek különálló az akkumulátora, saját motorja és vezérlése van – mondta el megnyugtatásul Kerülő Balázs.

– Ha egy meghibásodik, attól még a többi képes szép lassan lehozni a pilótát. Természetesen ha magasabbra emelkednénk, oda már ejtőernyőt kellene magunkkal vinnünk. Mivel a szürke zónában, vagyis 30 és 100 méter között az ejtőernyőnek nincs ideje kinyílni, ezért ezt a zónát igyekszünk is elkerülni, s egyelőre harminc méternél magasabbra senkinek nem ajánljuk a repülést.

Ezek is érdekelhetik