Helyi közélet

2016.03.11. 15:47

Már túl vannak az első X-en

Nyíregyháza, Nyírbátor - Két csapat képviseli megyénket az országos döntőben.

Nyíregyháza, Nyírbátor - Két csapat képviseli megyénket az országos döntőben.

A Nemzeti Választási Iroda, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája és a Civitas Egyesület tavaly indította útjára a „Túl az első X-en – Tehetsz a jövődért, válassz!” című vetélkedőt, amelynek célja, hogy a fiatalok megismerjék a demokratikus intézmények szerkezetét és a választás jelentőségét.

A megmérettetésre 215 csapat jelentkezett, a regionális fordulókból 14 csapat jutott a döntőbe. Az országos fináléban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét a nyírbátori Báthory István Katolikus gimnázium és a nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium diákjai képviselik – ők küzdenek az értékes díjakért: az aranyérmesek Strasbourgban, az ezüstérmesek Brüsszelben tölthetnek majd el néhány napot.

Több fronton helytállnak

A nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium csapata (Fialkina Darina, Takács Tekla, Markos Adrienn Kitti és Pekola Nikolett) igyekezett a leghatékonyabban felkészülni, így elosztották egymás között a feladatokat. Nem volt egyszerű dolguk, hiszen nyakukon az érettségi, több tárgyból is emelt szintű vizsgára készülnek. A második fordulóra prezentációval, valamint videóval is elő kellett rukkolniuk, ami sok időt elvett a felkészülésből. Az utolsó héten már csak az intenzív tanulásra és ismétlésre koncentráltak.

Négy lelkes lány várta feszülten a középdöntőt, amiben a legnehezebb a prezentáció volt, ráadásul a technika ördöge is többször megtréfálta őket. Leginkább attól tartottak, hogy nem fog sikerülni az előadásuk, de szerencsére nem volt gond, olyannyira, hogy ők nyerték a regionális fordulót!

Takács Zsolt Gusztáv, a lányok felkészítőtanára lapunknak elmondta: az alapismeretek az országos döntő követelményei között is szerepelnek majd, így azt csak át kell olvasniuk, az intenzív felkészülésnek még nincs itt az ideje. A legnagyobb nehézség az, hogy a lányoknak több fronton is helyt kell állniuk, de eddig sikerrel vették az akadályokat. – Büszkék vagyunk arra, hogy bejutottak a döntőbe, ezt a helyezést már senki nem veheti el tőlük. Nagyon aktívak: pólót, plakátot készítettek, saját Facebook-oldaluk is van, emellett pedig felhívják a fiatalok figyelmét a szavazás fontosságára.

A felkészülés rögös útjai

A nyírbátori csapat (Halászlaki Dóra, Markos Attila Martin, Kardos István Máté és Kovács Gábor) novemberben szerzett tudomást a vetélkedőről, és egy percig sem volt kérdés, hogy jelentkeznek, hiszen nem áll tőlük távol a politika. A felkészülésüket Vasvári Zsolt történelem-földrajz szakos tanár segítette. Az előkészület részeként prezentációt kellett készíteniük, és el kellett sajátítaniuk a demokratikus intézményekről szóló elméleti anyagot is. – Jól felkészültünk, éppen ezért nem is görcsöltünk, mert tudtuk, nincs veszítenivalónk – mondta Dóra.

A verseny legfőbb célja, hogy a fiatalok között mindennapi témává tegye a választást, és felkeltse az érdeklődésüket a politika iránt.

– Jó volt belelátni, hogy működik a magyar intézményrendszer és hogyan épül fel az Európai Unió – jegyezte meg a jogásznak készülő Gábor. A csapat nem aggódik, ugyanolyan erőbedobással készülnek az országos döntőre, mint a megyeire. Azt mondják, már ennek az eredménynek is nagyon örülnek. – Az első hétbe jó lenne bekerülni, de ha dobogósak lennénk, az fantasztikus lenne – tette hozzá.

KM-MA, PB

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában