Helyi közélet

2016.03.04. 17:22

Összekötő szál az angol szó a kicsiknél

Nyírpazony - A bölcsődében kezdik az ismerkedést az idegen nyelvvel, az óvodában folytatják.

Nyírpazony - A bölcsődében kezdik az ismerkedést az idegen nyelvvel, az óvodában folytatják.

Kinyitotta a napokban az ajtaját a Nyírpazonyi Aranyalma Óvoda, hogy az érdeklődő szülők betekinthessenek a gyermekintézmény mindennapi életébe.

Természetesen egy vendég mindenre kíváncsi, mindent látni akar, így további ajtók is megnyíltak a látogatók számára: megismerkedhettek még a betegségek megelőzését szolgáló sószobával és a rendszeres testmozgást lehetővé tevő tornateremmel is.

Egymásra épülnek

– Szorosan egymásra épülnek a gyermek- és közoktatási intézmények községünkben. Két csoporttal, 14 férőhellyel működik a másfél évesnél idősebb gyermekeket befogadó családi napközi, vagy népszerűbb nevén a bölcsőde, az onnan kikerült gyermekeket pedig a négycsoportos óvodánk várja kilenc óvónővel és négy dajkával – mondta el a nyílt nap apropóján dr. Faragóné Bankus Judit, aki több évtizede dolgozik óvodapedagógusként, a nyírpazonyi gyermekintézménynek pedig 2015 augusztusa óta a vezetője.

– A gyermekek óvodában eltöltött idejét úgy igyekszünk megszervezni, hogy mindig érezzék a számukra legfontosabbat: a szeretetteljes légkört és az érzelmi biztonságot, melynek biztosítéka az óvónő és a dajka elfogadó, gondoskodó, segítő személye.

Felmenő rendszerben

– Szoros a kapcsolat az egyes gyermekintézmények között az angol nyelvnek köszönhetően is. Angol nyelvű foglalkozás már a bölcsődében is van, az onnan átkerült gyermekek pedig itt, az óvodában bővíthetik ismereteiket az angol nyelvű játékos foglalkozásokon. Számolnak, ismerik a színeket, mondókákat tanulnak – folytatta az óvoda vezetője. A nagycsoportosok heti egy alkalommal az iskolában előkészítő programokon vesznek részt, ha a szülő kéri, még az angol szakos tanárnővel is találkozhatnak a fiatalok. Mindez azért fontos, mert a Színi Károly Általános Iskola két tannyelvű oktatási intézmény, magyar és angol nyelven tanulnak a diákok, vagyis a bölcsődés kortól felmenő rendszerben kapcsolatuk van az angol nyelvvel. Az iskolában lektor is van, aki segíti a foglalkozásokat.

Vonzerőt jelentenek az angol nyelvű foglalkozások, hiszen még a szomszédos településekről is hoznak a ­nyírpazonyi óvodába gyermekeket, akik aztán majd itt kezdik el az általános iskolát.

KM-MML

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország március 4-i számában és a kelet.hu-n.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában