Helyi közélet

2016.09.30. 12:23

Laptopot és asztali gépeket kaptak

Nyíregyháza - A debreceni high-tech cég és a nyíregyházi középiskola együttműködése a harmadik évébe lép.

Nyíregyháza - A debreceni high-tech cég és a nyíregyházi középiskola együttműködése a harmadik évébe lép.

Két éve már nem kell áfát fizetnie annak a hazai vállalkozásnak, amely egy intézménynek szeretne adományozni valamit, így mi is egyre aktívabbak tudunk lenni ezen a téren – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, melynek a Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégium adott otthont péntek délelőtt. Dr. Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezetője kiemelte: a debreceni vállalkozás több oktatási intézménnyel is szoros kapcsolatban áll (köztük a Bánkival is), céljuk pedig az, hogy lehetőséget biztosítsanak a fiataloknak arra, hogy „élesben” kamatoztathassák az iskolapadban tanultakat, gyakorlati tapasztalatra tehessenek szert.

– Nem jöttünk üres kézzel, két laptopot és hat asztali számítógépet hoztunk az intézménynek – közölte az ügyvezető.

Gurbánné Papp Mária, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatója hosszasan méltatta a bánkisok és az NI Hungary Kft. több mint két éve tartó együttműködését.

– A szakképzési centrum szeretné új cégekkel is felvenni a kapcsolatot annak érdekében, hogy minél több fiatal vehessen részt külső szakmai gyakorlaton – mondta a főigazgató. Juhász Ferenc, a Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégium igazgatója felelevenítette az együttműködés korábbi mérföldköveit (gyárlátogatás, nyílt nap, termelési gyakorlat, az iskola eszközállományának bővítése), majd dr. Ábrahám Lászlótól, az NI Hungary Kft. ügyvezetőjétől átvette a debreceni cég adományait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában