Helyi közélet

2016.10.15. 15:38

Elfogadta a kormány a nemzeti erdőstratégiát

Budapest - Elfogadta a kormány a nemzeti erdőstratégiát (), a hosszú távú koncepció 2030-ig szabja meg a gazdálkodás irányait az ország területének egy ötödén - közölte a Földművelésügyi Minisztérium szombaton az MTI-vel.

Budapest - Elfogadta a kormány a nemzeti erdőstratégiát (), a hosszú távú koncepció 2030-ig szabja meg a gazdálkodás irányait az ország területének egy ötödén - közölte a Földművelésügyi Minisztérium szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint a nemzeti kincsnek számító erdők jelentősége az elmúlt évtizedekben megnőtt, hiszen a kiemelkedő földhasznosítási forma az egészséges emberi környezet alapvető része. Olyan mikro-klimatikus tényező, amely a biodiverzitás megőrzésének fontos eleme, ugyanakkor megújuló erőforrásként gazdasági hasznosítása rendkívül jelentős.

Mindezek mellett az erdőségek egészségügyi-szociális, kulturális, turisztikai, valamint oktatási, kutatási célokat szolgáló szerepe is egyre nő. Az új erdészeti stratégia a védelmi, gazdasági és közjóléti funkció hármasának kiegyensúlyozott érvényesülését biztosítja - áll a közleményben.

A stratégia alapját a nemzeti erdőprogram (NEP) adta, amely középtávú programként 2006-2015 közötti időszakra határozta meg az erdőt érintő szakmapolitikákat. Ennek lejártát követően a NES kialakítása során a minisztérium figyelembe vette az azóta kialakult nemzetközi trendeket, valamint az új szakmai kihívásokat.

A klímaváltozás kezelése és az arra való felkészülés - mint az egyik legaktuálisabb kihívás - kapcsán megfogalmazott iránymutatások célja megvédeni és lehetőségek szerint növelni az ország fával borított területeit.

A NEP alapjain a NES tíz fejlesztési célt határozott meg. Ezek kidolgozásába bevonták a részterületért felelős és irányadó szervezetek, képviseletek, a kormányzati felelős részlegek és a külsős stratégiai partnerek szakértőit is. Az elkészült anyag széleskörű társadalmi és szakmai összefogás eredménye, amit jól mutat nagymértékű támogatottsága is.

A NES további célja a gazdálkodás és az erdei ökoszisztémák folyamatainak összehangolása, illetve az erdei ökoszisztéma-szolgáltatások megvalósítása - áll az agrártárca közleményében.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában