Minek a balhé, ha nem muszáj?

A jelek szerint végképp megöregedtem… Ami egyébként teljesen természetes, és nem is spilázom túl a történetet. Sokkal inkább az akaszt ki, midőn az idősebbekkel szembeni pofátlansággal szembesülök. Na, ilyenkor érzem, óriási már a generációs szakadék. Koncz Tibor jegyzete.

Amikor például a buszon a reszkető kezű nénike már belém kapaszkodva próbál szó szerint talpon maradni, miközben a tornából felmentett tinik bárgyú arccal üldögélnek és nagy ívben tesznek az egész jelenetre – nos, akkor… Kinyílik a bicska az ember zsebében. Pláne, a „Nem kellene a helyet átadni?” kérdésre kapásból érkezik az ifjú titán válasza: „Mi meg fizetünk ezért.”

Jó harminc éve senki nem ütközött volna meg, ha akkora maflást osztottak volna ki a „pulyának”, hogy két napig cseng tőle a füle. Most meg sem moccant senki, minek a balhé, ha nem muszáj címszóval. A busz tovább zötykölődött, mi pedig bámultunk tovább a semmiségbe. Valami burokféle jutott az eszembe, no meg az, mások helyett majd az élet veri pofán a széltől is óvott nagyfiúkat.

- Koncz Tibor -