Hatvan évig hevert a múzeumraktárban

Nyíregyháza - A festmény része lesz a készülő nagyszabású várostörténeti kiállításnak is.

A Tirpák Fesztivál felvezetéseként a múlt pénteken tárták a nagyközönség elé Z. Szalay Pál immár egykori fényében tündöklő, 1930-ra datált, Nyíregyháza betelepítését ábrázoló monumentális festményét.

– Az ipartestület annak idején elhatározta, hogy készíttet magának egy, a megyeszékhely múltját jelképező alkotást. Felkérték a nyíregyházi festőfejedelmet, Zalai Szalay Pált, aki kiváló akvarellista volt, ő pedig megfestette a – kicsit talán a Feszty-körkép is ihlette – várostörténeti eseményt. Ha megnézzük a tíz méter hosszú alkotást, láthatjuk, hogy nem csak egy mozzanatát örökítette meg Nyíregyháza újratelepítésének: a vonulás, az építés, a pátenslevél átadása is felfedezhető azon, de a bal felső sarokban már felbukkan az evangélikus templom is – sorolta bevezetésként dr. Ulrich Attila.

– Van ebben a képben egyfajta romantika… Történészként is elgondolkodtató a tirpák emberek sorsa, hogy milyen lehetett Békés megyéből idáig elszekerezni a rossz utakon, napokon-heteken keresztül esőben, sárban új hazát, új lehetőségeket keresve saját maguk és családjuk számára. Utódaik büszkék voltak és ma is büszkék lehetnek őseik kitartó, szívós, városépítő munkájára, amit a művész jól láttat az alkotásában. Az 1945-ös korszak- és rendszerváltás, átalakulás során a festményt elbontották, feltekerték és legalább hat évtizedre a Jósa András Múzeum raktárába száműzték. Sokáig senki nem foglalkozott vele, mígnem tavalyelőtt elhatároztuk, hogy újra elővesszük. Kitekertettem a képet, amit nagyon megviselt az idő: koszos volt, lepattogzott róla a festék, különböző baktériumok támadták meg, egyértelmű volt, hogy restaurálásra szorul. Az önkormányzat szervezett egy jótékonysági bált, melynek bevétele, hárommillió forint fedezte a helyreállítás költségeit – tett hozzá a megyeszékhely alpolgármestere.

Tisztelgés is

– A restaurálás 2016-ban fejeződött be, egy évig dolgoztak a budapesti szakemberek a festményen, amit tavaly a Váci Mihály Kulturális Központban láthattak először a műkedvelők, majd visszakerült a Jósa András Múzeumba, a Tirpák Fesztivál alkalmából pedig kiállítottuk, mert szerettünk volna részesei lenni a rendezvénynek, tisztelegni a reformáció ötszázadik évfordulója előtt és kedveskedni a látogatóknak – folytatta a festmény kalandos útjának történetét dr. Rémiás Tibor.

A Jósa András Múzeum igazgatója elárulta: nagyszabású várostörténeti kiállításra készülnek, melyből természetesen nem maradhat ki Zalai Szalay Pál alkotása sem.

,,Én elsősorban a nyírségi, szatmári és beregi embereknek festek, s nem rébuszokban alkotok...”

– Zalai Szalay Pál nem itt született és nem is megyénkben hunyt el, mégis ezer szállal kötődik a megyeszékhelyhez. Hosszú művészeti tanulmányai után pályázat útján került Nyíregyházára, elnyerte a tanítóképző rajztanári állását. Negyven évig volt szakfelügyelő, több iskolában fél évszázadon át rajzot és művészettörténetet tanított egészen nyugdíjazásáig – ismertette Gál Georgina, a Jósa András Múzeum művészettörténésze.

– Az iparosok szövetségének megbízásából megfestette a város alapítását, az átalakítás előtti kőszínház négy freskóját, a Luther-ház melletti evangélikus elemi iskola szintén két új freskóját, valamint számos polgármester portréját. Nyíregyháza valamennyi parkját és öreg utcáját megörökítette, ezenkívül számos más megrendelése is volt. Bensőséges együttérzéssel ábrázolt éppen szorgoskodó vagy megfáradt, törődött embereket, kétkezi munkásokat, kovácsot, asztalost, cipészt vagy varrónőt.

– A megelevenedő, emberektől nyüzsgő táj csakúgy kedves témája volt, mint a magára hagyott természet háborítatlan csendje. Gyakran vitte vászonra az emberi örömök legszebbikét, az anyaság érzését, zsánerképein, portréin a karakteres ábrázolás mellett a felismerhetőséget és hasonlóságot is fontosnak tartotta. Ars poeticájáról, hitvallásáról a következőket mondta:

„Én elsősorban a nyírségi, szatmári és beregi embereknek festek, s nem rébuszokban alkotok, mert a talányokat az egyszerű ember nem nagyon szereti. Tanítómestereim a natúrában éltek, én sem akarok semmi szín alatt elszakadni a természettől. Az én piktúrámban, ha csak egy fikarcnyira is, de mindig jelen van a környezetem. Szerintem a festmény ne csak kifejezzen, ábrázoljon, mutasson is be valamit, s lehetőleg olyat, ami nem szorul bővebb magyarázatra.”

KM-CSA